
Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
A V4-szlovén tanácskozás fő témái között volt a koronavírus-járvány utáni helyzet, a gazdaság újraindítása, a migráció és a nyugat-balkáni helyzet. A magyar kormányfő meggyőződése szerint a legfontosabb ügy a gazdaság újraindítása. Ehhez szerinte három dolog kell: beruházások, a biztonság és a piacok bővítése. Orbán Viktor hangsúlyozta: beruházások akkor lesznek, ha nem emelik az adókat, ezeket inkább csökkenteni kell. Hozzátette: biztonság akkor lesz, ha a bevándorlás és a migráció kérdésében továbbra is egységesen képviseljük határozott álláspontunkat, amely semmilyen szétosztási kvótát nem támogat. Kiemelte: szükség van a piacok bővítésére, ez pedig akkor lehetséges, ha a nyugat-balkáni országokat minél hamarabb felveszik az Európai Unióba, és ezzel az unió erejét növeljük.
– Magyarország a következő hónapokban mindent meg fog tenni, támogatni fogja a szlovén elnökséget, hogy az sikeres legyen – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor hangoztatta: a közép-európai országok együttműködése nem elmélet, hanem gyakorlati valóság. A pandémia idején ezek az országok példásan segítették egymást.
Szerencse, hogy ilyen nehéz 6 hónapban éppen Szlovénia adja az uniós elnökséget. Janez Jansa miniszterelnök már másodszor irányítja az elnökséget, és miután az antikommunista klubhoz tartozik, történelmi horizontja is van az európai uniós kérdések megítéléséhez – fogalmazott Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva a miniszterelnök beszélt arról, hogy az Európa felé irányuló migrációnak két forrása van. Az egyik Ázsia, a másik pedig a szubszaharai régió, ezekben a helyzet egyre aggasztóbb. Afganisztánból éppen kivonulunk, és a szubszaharai régióban is csökkentjük a katonai jelenlétet – emelte ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: ez nem jó politika, migrációs következményei lesznek. Mindenkinek fel kell készülnie egy Afganisztánból érkező migrációs hullámra. Úgy vélekedett, hogy a szlovén EU-elnökségnek ezeket a kérdéseket az unió működésének középpontjába kell állítania.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy az Európai Uniónak a valóban fontos kérdésekkel kell foglalkozni, mint a pandémia, az újraindítás, a migráció. Úgy vélte, hogy az Európai Parlament például nem adekvát kérdésekkel foglalkozik, jogállamisági dzsihádot folytat.
– A jogállamiságot nem lenne szabad politikai fegyverként használni – emelte ki a miniszterelnök.
A kormányfő egy másik kérdés kapcsán arra is rámutatott, hogy új európai helyzetben vagyunk. A kétezres évek közepén voltak az újonnan csatlakozók és a régi országok. Ma már más a helyzet: van, ahol magas az államadósság, alacsony a gazdasági növekedés, és a rengeteg migráns destabilizálja a biztonsági helyzetet, illetve vannak, amelyek ellenőrzés alatt tartják az államadósságot, gyorsan növekednek, és megvédték magukat a migránsoktól, ezért stabilak. Közép-Európa is az utóbbi kategóriába tartozik – mondta. Hangsúlyozta: Janez Jansának óriási feladata, hogy Európa e két, nagyon különböző részét összefogja. Szlovéniának mindazonáltal jó esélye van a különböző utakon haladó két rész egységesítésére, már csak azért is, mert a legnyugatibb közép-európai ország. Az Európai Parlament jogállamisági fellépése viszont a kormányfő szerint az egység ellen hat.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Fényes nappal verte meg, majd ellopta egy járókelő telefonját a veszélyes rabló
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
Élve találták meg azt a négyéves kislányt, aki három évvel ezelőtt tűnt el
„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Erre figyelmeztet, ha szarka száll a kertedbe
Újabb manipuláció a Mediántól: már módszertant sem mellékelnek
Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén
Meggyalázták a Normafa keresztjét
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.