Eldőlt: a kormányhivatal fogja vizsgálni Mirkóczki Ádám egri exjobbikos polgármester eddigi döntéseit. A kérdést a közgyűlés tárgyalta rendkívüli ülésen, az előterjesztés pedig Pápai Ákostól származik, akit a Mi Hazánk Mozgalom delegált a közgyűlésbe. Pápai Ákos az elmúlt egy évben nyolc olyan esetet jegyzett fel, amelyek során szerinte Mirkóczki Ádám polgármester jogszabályt sértett. Ez a nyolc pont alkotja annak az előterjesztésnek az alapját, amely július elején a közgyűlés elé került, és amelynek célja a polgármester eddigi tevékenységének felülvizsgálata. Ha a közgyűlés jogsértést feltételez, a polgármester bíróság elé is kerülhet.
Oroján Sándor, az egri Fidesz–KDNP-frakció vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta,
az önkormányzati törvény szerint a közgyűlés felfüggesztheti a polgármester mandátumát, ha bebizonyosodik, hogy jogsértést követett el. Ezt azonban a bíróságnak kell kimondania.
A frakcióvezető úgy tudja, ilyesmire Magyarországon eddig nem került sor, Eger úttörőnek számít az ügyben. A Fidesz–KDNP támogatta szavazatával az előterjesztést.

Fotó: Heves Megyei Hírlap/Berán Dániel
– Elolvasván a nyolc pontot, mi úgy éreztük, és jeleztük is Pápai Ákosnak, hogy valójában egyik említett ügy sem igazán nagy horderejű, gyakorlatilag olyan, mintha tyúklopáson érnénk a polgármestert – magyarázta lapunknak a frakcióvezető. – Ám akármekkora volumenű is az ügy, ha jogsértés történt, az vállalhatatlan, ráadásul Mirkóczki Ádám az eddigi tevékenysége alapján nem éppen alkalmas vezető Eger élére, tehát a felfüggesztésével csak nyerne a város. Úgy gondoltuk, ha mód van rá őt törvényesen elmozdítani, akkor ne rajtunk múljon, ezért támogatjuk a kezdeményezést.
Mirkóczki Ádámot elsősorban egyszemélyi döntései és kézi vezérlésű vezetői politikája miatt bírálja nemcsak a kormánypárt, hanem saját baloldali frakciója is.
Abból éppen az ő vezetői stílusa miatt vált ki két tag a múlt évben, idén pedig kizárták az elnökségből Mirkóczkit, aki válaszképpen negyedmagával magából a frakcióból is kilépett. A feszültség tehát régóta tapintható a hevesi megyeszékhely közgyűlésében.
A július eleji szavazáson egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy az előterjesztést elfogadják, és a polgármesternek bíróság elé kelljen állnia. Mirkóczki július 6-án tájékoztatót tartott az üggyel kapcsolatban. Mirkóczki politikai lufinak értékelte Pápai Ákos előterjesztését, illetve az ezzel kapcsolatos szavazást, és tételesen válaszolt a nyolc pontra. Véleménye szerint egyetlen esetben sem történt jogsértés.