Tucker Carlson a Mandinernek elmondta, hogy édesapja korábban a külügyminisztériumban dolgozott, és sokat foglalkoztatta a hidegháború. Akkoriban óriási sikernek látták azt, hogy Magyarország és Közép-Európa további országai felszabadultak a szocializmus, a szovjet invázió alól. Kifejtette, hogy a rendszerváltozás után évekig nem figyeltek Magyarországra, míg néhány éve észrevette, hogy az amerikai kormány és az NGO-k mind Magyarországot kezdték támadni.
A műsorvezető elmondta, hogy amikor rákérdezett, hogy ezt miért teszik, azt a választ kapta, hogy Orbán Viktor miatt, akit a demokrácia ellenségeként tartanak számon.
Az amerikai médiasztár elmondta, hogy tanulmányozni kezdte a magyar miniszterelnök életútját, akiről kiderült, hogy demokratikusan választották meg, több olyan választás nyomán, amelynek szabad és igazságos voltát senki nem kérdőjelezte meg. Ekkor tudta meg azt is, hogy Orbán a magyarok szovjetekkel szembeni ellenállásának egyik vezetője volt. Tucker hangsúlyozta, szó sincs arról hogy Orbán Viktor elcsalná a választást, csupán ellenáll egy Soros György nevű magányos milliárdos törekvéseinek, amelyekkel a spekuláns átalakítaná Magyarországot.
„A demokráciáért harcol, azon erőkkel, amelyek alá akarják ásni”
– mondta, majd hozzátette; nagyon sok jobboldali érzelmű emberről tud, akit kényszerítettek arra, hogy hallgasson Sorosról, mert egy idős milliárdost kritizálni állítólag bigott dolog. „Dehogy az!” – mutatott rá.

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner
Az amerikai média arról számolt be a közelmúltban, hogy Soros szisztematikusan pénzeli az enyhébb büntetésekért lobbizó, liberális kerületi ügyészjelölteket – vetette fel a témát a riporter. Tucker Carlson ennek kapcsán elmondta, hogy Soros olyan embereket juttatott be körzeti ügyésznek, akik nem vádolták meg a gyilkosokat, emiatt nőtt az emberölések száma Chicagóban és Philadelphiában is. Hozzátette, hogy a spekulánsnak rendkívüli befolyása van a médiában, majd elmagyarázta, hogy ez nem összeesküvés, hanem az emberi természet következménye. A Fox News sztárműsorvezetője felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy itt nem csak Sorosról van szó, csupán ő a legismertebb: