Egy hét szabadságot vesz ki Karácsony, hogy Márki-Zaynak kampányolhasson

A jelek szerint Budapest balliberális főpolgármestere továbbra sem hajlandó a főváros ügyeivel foglalkozni.

Magyar Nemzet
Forrás: ATV2021. 10. 11. 11:52
20211008 Budapest Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter sajtótájékoztató Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely egy hét szabadságot vesz ki, hogy együtt kampányoljanak az ellenzéki előválasztás második fordulójában – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című adásában Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely polgármestere Karácsony Gergelyről azt mondta: 

az ő felajánlása az, hogy a kampányban maximálisan támogat, minden rendezvényre, amire hívjuk, el fog jönni, járni fogja az országot, tehát egy hét szabadságot fog kivenni, ahogy én, és kampányolni fogunk.

Mindez azért is érdekes, mivel 

Karácsony Gergely már három hónapja kampányol, ezalatt vélhetően nem vett ki szabadságot és főpolgármesteri munkaidejében kampányolt a főváros ügyeivel való foglalkozás helyett.

Borítókép: Mirkó István

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.