– A koronavírus-járvány harmadik hullámában a kórházi kezeléseknél hatásosnak bizonyult a favipiravir gyógyszer, 2020. március eleje óta már a járóbeteg-ellátásban is elérhető, és hatékony a betegek otthoni gyógyításában.
Könnyen kiváltható
A tablettát háziorvos írja fel az enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegeknek, ezzel is elősegítve a betegség könnyebb lefolyását és csökkentve a kórházi kezelésre szorulók számát. A favipiravirtól a tünetek megjelenésétől számítva körülbelül egy héten belül várhatunk jótékony hatást, ezért a gyógyszer mielőbbi alkalmazása érdekében nemcsak a pozitív teszttel igazolt, hanem a koronavírusos tüneteket mutató, nagy valószínűséggel megfertőződött betegek esetében is elkezdődhet a kezelés. A gyógyszert a háziorvosokon kívül már jogosult felírni az alapellátási ügyeletben, a Covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátásban gyógyít. Így az érintett betegek hétvégén és ünnepnapokon is megkezdhetik a vírus elleni védekezést – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban kiadott közleményében.
A magyar köznyelvben fapipaként is emlegetett gyógyszerről azt is írták, hogy
ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban, illetve a Covid-ambulanciákon, kiadását kizárólag szakember végezheti.
– Emellett elengedhetetlen a favipiravir hatóanyagú gyógyszerek potenciális magzat- és májkárosító hatásáról a betegek tájékoztatása, és kötelező a beteg beleegyező nyilatkozatának a kitöltése is – hívták fel a figyelmet.
A gyógyszert a koronavírusos betegeknek a hozzátartozójuk vagy ismerősük is kiválthatja, csupán a taj-szám bemondása szükséges.
Kiemelt fontosságú, hogy a favipiravir-kezelés idején a betegek folyamatosan tájékoztassák a háziorvosukat az állapotukról. A Meditopnak és az Egisnek köszönhetően Magyarország favipiravir-ellátása hazai forrásokból folyamatosan pótolható, így nem függünk a külföldi gyógyszerbeszerzésektől. A tabletta formájában szedhető favipiravir pedig a betegség korai stádiumában képes hatékonyan gátolni a vírus szaporodását.
Kevés a hatékony gyógyszer
A koronavírus elleni védekezést nehezíti, hogy a kórokozó ellen nagyon kevés gyógyszerrel lehet hatékonyan védekezni. A világjárvány kirobbanása óta számos új szert fejlesztettek ki, melyek közül először a favipiravirt kezdték világszinten alkalmazni. Ezzel – a korábban engedélyezett remdesivirrel együtt – már két antivirális gyógyszer hatékonyságát igazolták a Covid–19 fertőzés ellen. A remdesivir alkalmazásában Magyarország szintén úttörő volt, ezt a favipiravirral hasonlatos hatású gyógyszert a kórházi kezeléseknél használják jelenleg is.
Jelen pillanatban a betegség lényegének azt gondoljuk, hogy a legkisebb erek belhártyája károsodik az egész szervezetben. Mint ahogyan már korábban érintettük, az érfal gyulladása által okozott trombózis a test összes szervében előfordulhat. A felgyógyultaknak ezért maradhatnak szövődményei: fejfájás, ízületi gyulladás. A szövődmények kialakulása attól függ, milyen immunállapotban ért minket a fertőzés, illetve hogy a vírus mennyire agresszív