– Nézze, milyen jól látható a különbség az út két oldalán levő erdőrészlet között! – mutat egy Pilisszentkereszt közelében levő területen jobbra és balra a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese. Csépányi Péter kiemeli, hogy jobb oldalon olyan erdőrészlet található, ahol még csak elkezdték lerakni az örökerdő-gazdálkodás alapjait. A területen a fák fiatalok, jórészt egykorúak, de már zölddel megjelölték azokat, amelyeket a legtovább megtartanak.
Körülöttük néhány fa piros jelzést kapott, azokat a közeljövőben kivágják, hogy a „zöldek” jobban tudjanak fejlődni. Utóbbiak képezik majd az örökerdő-szerkezet felé történő átmenet fő vázát. Az örökerdő szerkezete hasonló az őserdőkéhez, azaz egy adott területen a különböző korú és méretű fák szabálytalan eloszlásban fordulnak elő.
– Balra pedig, ebben a kísérleti erdőrészletben már különböző korú és vastagságú fákat láthatnak, amelyek mozaikosan találhatók meg a területen. Egy-egy kisebb részt körbekerítettünk, ott magoncok és facsemeték növekednek. Az örökerdőben csak akkor ültetünk fát, ha rá kell segíteni a természetes folyamatokra. Ezeken a területeken jellemzően csak annyira avatkozunk be, hogy visszaszorítjuk a nemkívánatos fajokat, de a növekvő tölgyek versenyébe nem szólunk bele, így a végén a legerősebb marad meg. Hasonlóképpen történik minden, mint egy őserdőben – hangsúlyozza a szakember.
Egy évszázada kezdődött a fordulat
Ahhoz, hogy az örökerdő gondolatának eredetét és lényegét megértsük, több száz évet vissza kell ugranunk az időben. Csépányi Péter rámutat arra, hogy Európában az ipari forradalom előtt hol csökkent, hol növekedett az erdősült területek aránya. Példaként említette a XIV. századi nagy pestisjárványt, amelynek nagyon sokan estek áldozatul. Egyes területek emiatt elnéptelenedtek, ahol a korábbi legelők, szántók helyén néhány tíz év alatt újra erdők jelentek meg. Az ipari forradalom és a városiasodás elindulásával azonban óriási mértékben felgyorsult az erdők fogyása Európában, hiszen a városok, hajók építéséhez vagy éppen a bányászathoz egyre több faanyagra volt szükség.
Emiatt már a XVII. században sokfelé rendeletekkel kellett korlátozni az erdők irtását, ekkor jelenik meg az erdészszakma is és a gondolat, hogy a kivágott erdők helyén mindig újat kell nevelni, megőrizve ezzel a természeti erőforrásokat. A változás azonban csak lassan következett be, a mélypont pedig a XVIII. század végére és a XIX. század elejére jött el, ekkor fogyott legjobban az erdőterületek nagysága.
Ezután a jogszabályi szigorításoknak is köszönhetően a csökkenés üteme először lelassult, majd az erdőterület növekedésnek indult. A XIX. században már Magyarországon is volt erdőtörvény, az elmúlt száz évben pedig meg is dupláztuk az erdőterületünket. A gondot azonban az jelentette, hogy a művelésbe bevont területeken egykorú, fafajokban szegényebb erdők vették át a korábbi őserdők helyét. – Európa más területein jellemző volt, hogy nagy területeken fenyveseket alakítottak ki, sajnos olyan helyeken is, ahol korábban lombos erdők álltak. Ezek a nem megfelelő termőhelyen ültetett fenyőerdők viszont rendkívül sérülékenyek voltak, az akkori erdészeknek nagyon sok növénybetegséggel kellett szembenézniük, és sok problémát okoztak a viharkárok is. Ezeket a nehézségeket felismerve született meg száz éve az örökerdő gondolata, hogy a hagyományos, vágásos gazdálkodás negatív hatásait kiküszöböljék. Egyértelművé vált, hogy gazdasági hatékonyság szempontjából nem jó, ha egy területen csak egy-két fafaj van, és a fák egykorúak, ráadásul az ilyen erdők ökológiai szempontból is kockázatosabbak – hívja fel a figyelmet Csépányi Péter.
Egy sor előny jellemzi e művelési rendszert
Ezzel szemben az örökerdő eszméjének lényege, hogy az erdő egy komplex, élő rendszer, és azt sugallta, hogy közeledni kell az őserdők szerkezetéhez. Eszerint az a jó, ha a művelés alatt levő területen minél több olyan élőlény megtalálható, amely az őserdőkben is megvan, és ahol a fák átmérő- és koreloszlása a természeteshez közelít. Termőhelyükön álló őshonos fafajok esetén ez a szisztéma kockázatmentesebb és gazdasági szempontból is legalább annyira hatékony, mint a hagyományos, vágásos gazdálkodás. Már csak azért is, mert itt a fákat nem egyszerre vágják ki, hanem szálanként vagy csoportonként, akkor, amikor azok gazdasági szempontból elérik az értékük maximumát. A változatos méret-, kor- és fajösszetételnek köszönhetően pedig a betegségek sem tudnak pusztítani egy területen, ahol a károsítók természetes ellenségei is könnyebben megjelennek. Vagyis erős természetes önszabályozó képességről beszélhetünk, ami a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás szempontjából különösen fontos.
– Az örökerdő-gazdálkodásra történő átállás ugyanakkor hosszadalmas, nagy türelmet és szakértelmet igénylő folyamat. Az erdőgazdálkodásban nyolcvan, száz, de akár 150 éves termelési ciklusokban dolgozunk, így egy-egy területen nincs lehetőség gyors váltásokra – fejti ki Csépányi Péter.
Bár maga az örökerdő-gazdálkodás gondolata százéves, Magyarországon a rendszerváltozás után kezdték el üzemszerűen, nagy egybefüggő területeken alkalmazni, jogszabályi szinten pedig az 2009-es erdőtörvényben jelent meg. Azóta hazánkban már 28-30 ezer hektáron folytatnak örökerdő-gazdálkodást, a Pilisi Parkerdőnél pedig csaknem 11 ezer hektáron, a kezelt terület mintegy 18 százalékán alkalmazzák ezt az üzemmódot. A nagyságrend folyamatosan növekszik, van körülbelül hetvenezer hektár, ahol már átmeneti üzemmód szerint dolgoznak, így később majd ezeken a helyeken is meghonosodhat az örökerdő-gazdálkodás.
Gazdagabb a biológiai sokféleség
Fontos, hogy egy örökerdőben megkülönböztetnek gazdasági és ökológiai szempontból értékes fákat; utóbbiak azért vannak, hogy az erdő egészségét szolgálják. Sok esetben ezeket ki sem termelik, egyes kitüntetett faegyedeket pedig direkt azért tartanak, hogy életükkel, majd pusztulásukkal is az ökoszisztémát szolgálják. Odúikban madarak laknak, korhadékukon rovarok, gombák és más élőlények telepednek meg. Felmérések bizonyítják, hogy az örökerdők szerkezete változatosabb, több faj él bennük, így ezeken a területeken gazdagabb a biológiai sokféleség.
A közelmúltban az Országos Erdészeti Egyesület örökerdő-szakosztálya kihelyezett, ünnepi ülést tartott a Mecsekben, ennek kapcsán több szakember is felhívta a figyelmet a természetközeli gazdálkodás fontosságára. Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója kiemelte: látszik, hogy az erdészszakmában és általában véve az erdőkkel kapcsolatban is társadalmi paradigmaváltás zajlik.
Mint fogalmazott, ennek egyik fontos eleme, hogy az örökerdő-gazdálkodás egyre kiterjedtebben valósul meg a Kárpát-medencében az őshonos lombos fafajokból álló erdők művelésén belül. Állami erdőgazdaságként rendszeres képzésekkel, technológiai fejlesztésekkel azon dolgoznak, hogy a pozitív folyamat stabil alapokon folytatódjon tovább.
Borítókép: Csépányi Péter megmutatja a körbekerített magoncokat és facsemetéket (Fotó: Havran Zoltán)
