Lélekemelő emlékeket állítottak a katolikus világtalálkozónak

Elkészült, és be is mutatták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról készült emlékkönyvet, amely az előkészület öt évét és magát az eseményt örökíti meg. Szinten a világtalálkozó kapcsán készült egy interjúkötet is, amelyben a kongresszus tizenkét hírnökével készült beszélgetéseket gyűjtötték össze.

2021. 12. 10. 19:05
Erdő Péter Fotó: BACHPEKARYMATE
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kapcsán készült kiadványt mutattak be pénteken délután fővárosi sajtótájékoztatón. Az egyik a katolikus világtalálkozó emlékkönyve, a 350 oldalas, színes fotókkal illusztrált, A találkozás című kiadvánnyal a kongresszusnak kívántak emléket állítani. A könyvet Fábry Kornél, a NEK volt főtitkára, Sándor Csilla újságíró és Zsuffa Tünde, a NEK volt sajtófőnöke szerkesztette, és a Szent István-bazilika gondnoksága adta ki. Az emlékkönyvben azt mutatják be, ahogy az esemény szervezése elindult és haladt előre, majd a program a koronavírus-járvány miatt egy évet csúszott, és végül idén szeptemberben megvalósult. Az eseményeket többnyire kronológiai sorrendbe rendezték, az olvasó pedig a kiadvány 620 fotójának segítségével idézheti fel az elmúlt öt év és főként a világtalálkozó emlékeit.

Megjelent az Ők tizenketten című interjúkötet is, amelybe az eucharisztikus kongresszus hírnökeivel folytatott beszélgetéseket gyűjtötték egy csokorba.

Ezt a 296 oldalas, keménytáblás könyvet szintén Sándor Csilla és Zsuffa Tünde szerkesztette, és a Magyar Kurír adta ki. Ma már történelem, hogy Baricz Gergő zenész, Böjte Csaba ferences szerzetes, Csókay András idegsebész, Dolhai Attila színész, Kubik Anna színész, Lackfi János költő-műfordító, Petrás Mária népdalénekes-képzőművész, Pindroch Csaba színész, Sena Dagadu zenész, Szalóki Ágnes népzenész, Szikora Róbert zenész, valamint Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató 2021 nyarának elején vették át Erdő Péter bíboros, prímás kezéből a megbízólevelet.

Ezután nyakukba vették az országot, és több ezer kilométert maguk mögött hagyva, még annak határain túl is járva, a különféle találkozások alkalmával lelkesítettek, bátorítottak mindenkit, és ha kellett, reményt adtak. 

A hírnökökkel a kongresszus előtti napokban Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője beszélgetett, és kérdezte őket életükről, munkájukról, szolgálatukról, családjukról és arról, hogy mi jelent számukra örömöt és nehézséget. Az Ők tizenketten kiadványban ezen interjúk szerkesztett anyagát veheti kézbe az olvasó.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, aki az emlékkönyv előszavát is írta, a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki azért a hihetetlen sok munkáért, ami a két kötet mögött van.

– De ami elkészült, az alapján azt mondhatom, hogy megérte. Kicsit úgy vagyunk ezekkel a kötetekkel, mint magával a kongresszussal: most is mindenki a képességei, lelkesedése legjavát adta. S a végén rácsodálkoztunk, hogy ami ebből lett, az több, mint amit mi beletettünk – emelte ki a bíboros.

Szavai szerint az eredmény a kegyelem ajándéka, „mi pedig eszközök vagyunk, akik hozzájárulunk ahhoz, hogy sikeres legyen”.

Böjte Csaba a könyvbemutatón a maga humoros, de mégis lélekemelő stílusában vicces történeteket elevenített fel a hírnöki szolgálata kapcsán. Többek között arról is beszélt, hogy amikor annak idején meghallotta, hogy Magyarországon lesz az 52. katolikus világtalálkozó, akkor úgy gondolta, hogy Erdő Péter nagy fába vágta a fejszéjét. Hozzátette azonban, hogy a vállalás mégis rendkívül sikeres lett, és a kongresszus alatt Budapesten olyan szeretet-erőt tapasztalt, amit korábban még soha. Reményét fejezte ki, hogy a katolikus világtalálkozó lezárása nem egy pozitív folyamat vége lett, hanem abból az erőből, amit szeptemberben megtapasztaltunk, erőt merít és építkezik a keresztény magyarság.

Borítókép: Erdő Péter bemutatja a megjelent évkönyvet (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.