Vallomás: Molnár Zsolt 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át az Olimpia parkban

Horváth Csabán és Tóth Csabán kívül egy harmadik szocialista politikus, Molnár Zsolt is kapott vesztegetési pénzeket Fuzik Zsolttól – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyvből. Az MSZP-s honatya az iratok szerint 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban.

Munkatársunktól
2022. 02. 28. 8:24
MOLNÁR Zsolt
Budapest, 2018. október 10. Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyûlési képviselõje, az Országgyûlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke sajtótájékoztatót tart Nemzetpolitika baloldalról címmel az Országgyûlés Irodaházában 2018. október 10-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet információi szerint a költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot, a poligráf szerint igazat mondott, amikor a vesztegetésekről vallott.

Mint ismert, Fuzik Zsolt is azon gyanúsítottak között van, akikre 2021 nyarán csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával, a hatóságok szerint társaival 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek. A számlák segítségével a csalók a saját jövedelmüket növelték és a vesztegetési pénzeket is így fizették. Fuzik vallomásaiból olyan kép bontakozik ki, hogy a férfi afféle intéző volt a cégcsoporton belül, akire a főnökei a piszkos munkát, a vesztegetési pénzek átadását bízták más feladatok között.

Így kerülhetett képbe a zuglói parkolási ügyekben is, ahol a SYS IT Services alá tartozó egyik cég nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat. Itt 2017 és 2019 között vallomása szerint Fuzik Zsolt minimum 250 millió forintot, a profit felét adta át Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőnek és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusnak, aki 2019-től a kerület polgármestere lett. Azt nem tudni, hogy Tóth és Horváth milyen arányban osztozott a negyedmilliárd forintnyi vesztegetési pénzen, ám a későbbi kerületi vezető néhány alkalommal ezen felül is kért és kapott pénzt. 

A múlt héten egyébként az üggyel összefüggésben az ügyészség kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának a felfüggesztését. Fuzik Zsolt azonban nem kizárólag Zuglóban dolgozott, a SYS IT Services fővárosi pályázatába is bevonták. 

A cég 2019 nyarán nyert el egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Ebben az ügyben bukkant fel Molnár Zsolt és társa, akik a pályázat beadása előtt keresték fel a SYS IT-t azzal, hogy „nem támadják meg a szerződést” ha fizetnek nekik. Molnár 40 milliót kért, a társa 30-at és a megállapodás szerint a „díj” két évre szólt. 

A vallomás szerint Molnár Zsolt kezdetben bizalmatlan volt Fuzikkal szemben, a pénzátadást ezért egy közös ismerősük, Z. Zs. segítségével akarták lebonyolítani, ám a tervezett találkozók meghiúsultak. 

A vallomásrészletek alapján nem világos, hogy Fuzik Zsolt miért nem tudott találkozni a közvetítővel, ám később az MSZP-s országgyűlési képviselő maga jelentkezett nála.

2019 második felében 40 millió forint vesztegetési pénzt adtam át Molnár Zsolt országgyűlési képviselőnek

 – jelentette kis vallomásában Fuzik Zsolt. A pénz átadásának a körülményeiről elmondta, Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak.

Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.

Molnár Zsolt a vesztegetésről szállingózó hírekre a múlt héten pénteken az ATV-ben reagált, ahol igyekezett előre menekülni. Közölte, valóban találkozott Fuzik Zsolttal és egy padon ülve beszélgettek az Olimpia parkban, de tagadta, hogy pénzt vett volna át a férfitól.

Borítókép: Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke sajtótájékoztatót tart Nemzetpolitika baloldalról címmel az Országgyűlés Irodaházában 2018. október 10-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.