Márki-Zay azzal is védeni próbálta az egymást kioltó kijelentéseit, hogy azt hangoztatta: a háború kérdésében ugyanazt állította, mint Kunhalmi Ágnes egy bécsi előadáson. Ám az MSZP társelnöke ott úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor jól váltott éles helyzetben, elfogadta a szankciókat, és úgy cselekedett, mint ahogy egy uniós és NATO-tagállamtól elvárják”.
Miután ezzel szembesítették, a hódmezővásárhelyi polgármester a magyar miniszterelnököt kezdte becsmérelni, egyebek mellett azt mondta, hogy Orbán Viktor volt már kommunista is, most pedig egy fasiszta pártállamot épít.
Ironikus, hogy Márki-Zay – aki az erdélyi magyarok körében mért katasztrofálisan alacsony támogatottságát javítandó utazott több romániai, magyarok lakta településre – az ott rendkívül népszerű Orbán Viktor ellen gyűlöletcunamival kampányolt, és a fórumain is fasisztának, illetve volt kommunistának nevezte a kormányfőt. Mindez azért is érdekes, mert fonyódi utcafórumán épp Márki-Zay jelentette be, hogy a hatpárti ellenzéki szövetség képviseli a fasisztákat és a kommunistákat is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!