Tállai: A jövő évi költségvetés védelmet nyújt, átlátható és igazságos

Brutálisan megemelné a cégek adóterheit az LMP. Csárdi Antal felvetéseire a pénzügyminiszter helyettese reagált, aki elmondta, hogy az üzemeknek működniük kell, a magyar emberek munkahelyeit pedig nem veszélyeztethetik azzal, hogy kiszorítják a nagy cégeket a társasági adó több mint kétszeresére emelésével.

2022. 06. 13. 14:15
TÁLLAI András
Budapest, 2021. június 14. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára felszólal az azonnali kérdések és válaszok órájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. június 14-én. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő évi költségvetés átláthatatlan és végtelenül igazságtalan – erről beszélt napirend előtt ma az Országgyűlésben Csárdi Antal. Az LMP frakciójának nevében felszólaló politikus szerint csak a kormány tudja pontosan, hogy a költségvetési törvény alapján mire mennyit fog költeni, emiatt átláthatatlan a büdzsé. Emellett szerinte igazságtalan, mert részben a kormány idézte elő azt a válságot, aminek árát most az emberekkel fizetteti meg –  magyarázta Csárdi Antal. 

Az LMP-s politikus kevesli azt a 800 milliárd forintot, amit a cégektől, nagyobb társaságoktól szed be a kormány, viszont az áfa és a jövedéki adó betervezett mennyiségét sokallja. 

Csárdi Antal ezután azt is állította, hogy a kormány tétlenül és tehetetlenül nézi, ahogy a neki dolgozók bére elértéktelenedik. Az LMP szerint 

inflációkövetővé kell tenni a közalkalmazottak és a köztisztviselők bérét.

A baloldali politikus szerint ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehessen, az adótörvényeket csak egy kicsit kellene átvariálni. Mint fogalmazott, „a 9 százalékos profitadó ajándék a cégeknek.” Csárdi Antal vélhetően a társasági adóra gondolt, amit szerinte a  „nagy cégek” esetében 25 százalékosra kellene emelni, így lenne forrás az LMP-s javaslatokra. 

– A cégek helyett az állampolgárok érdekei jelenjenek meg a költségvetésben – követelte felszólalása végén Csárdi Antal. 

Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese válaszában elmondta, hogy az ellenzék minden évben előáll azzal, hogy átláthatatlan a költségvetés, ezzel szemben Európa egyik legátláthatóbb büdzséje a magyar. Mint fogalmazott, ezt erősíti, hogy már tavasszal mindenki megismerheti. Emellett az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is vizsgálja, utóbbi vétójoggal is rendelkezik felette.

Egy költségvetés volt, amiről bebizonyosodott, hogy valótlan számokat tartalmazott, ez a 2006-os, ezt az uniós szervek is vizsgálták és megállapították

– emlékeztetett válaszában Tállai András. 

A miniszterhelyettes kijelentette: 

A költségvetés fő célja, hogy megvédje az ország működőképességét, békét és biztonságot adjon.

– A gazdálkodóknak biztosítja, hogy működjenek a gyárak üzemek, a dolgozóknak megmaradnak a munkahelyeik. A kormány pedig minden évben adócsökkentést folytat, ezt most meg is kell védeni – reagált az adóemelésről szóló javaslatra Tállai András. 

A kormánypárti politikus kijelentette: 

Azt kell elérni, hogy a gazdasági növekedés jövőre is 4 százalék fölé emelkedjen, így az adóbevételekből tudják finanszírozni például a Csárdi által említett közszféra bérköltségét is.

Emellett elmondta, hogy a nyugdíjasokat is védeni kell, emiatt lesz júliusban 3,9 százalékos emelés, egész évre vonatkozóan. – A 2023-as költségvetés továbbá tartalmazza a baloldal által elvtett 13. havi – emlékeztetett Tállai. 

A jövő évi költségvetés védelmet nyújt, átlátható és igazságos

– jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve: a büdzsé az országról szól, arról, hogy a háborús helyzetből minél kevesebbet érezzenek meg a magyarok.

Borítókép: Tállai András (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.