Magyarország területére tegnap az ukrán–magyar határszakaszon 6174 fő lépett be, míg a román–magyar határszakaszon belépők közül 5833 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az MTI.
A beléptetettek közül a rendőrség 183 embernek állított ki a harminc napig érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást: nekik a végleges okmányok beszerzéséhez ez idő alatt fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát.
Az ukrajnai háború elől 2022. augusztus 9-én 440 ember, köztük 163 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a Police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Újabb tizenkétezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra
Az ukrán–magyar határszakaszon 6174 fő lépett be, a román–magyar határszakaszon át pedig 5833-an érkeztek hazánk területére.

Borítókép: Ukrajnából érkezett menekülteket regisztrálnak a budapesti BOK csarnokban létesített humanitárius tranzitpontban (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kapu Tibornak a neheze még csak most jön + videó
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.

Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.

Felháborodtak a ferencvárosiak, Puzsér Róbert kávézója a gyermekklinikának is keresztbe tesz
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Megjöttek az új adatok, a Fidesz őrzi első helyét
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk