Folytatódik a benzin- és taxibotrányba belebukó pesterzsébeti alpolgármester ügye – írja a Maninder.hu. Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a nyár folyamán lemondott alpolgármesteri pozíciójáról Nemes László, miután az Adatradar oknyomozó cikkei nyomán kiderült, a DK-s politikus és családja magáncélra használta a XX. kerület által számára kiadott taxikártyákat. Bár tagadja, Nemes ezenfelül még az üzemanyagkártyával is trükközhetett.
Az önkormányzatot hibáztatná a bukott DK-s alpolgármester
A baloldal Pesterzsébet önkormányzatának felelősségét kutatná Nemes László taxikártyás ügyében.

A Mandiner úgy értesült, hogy az ellenzéki politikusok nem a botrányba belebukó (immár csak) önkormányzati képviselő, hanem az önkormányzat felelősségét kutatnák. A portál birtokába jutott dokumentum alapján a baloldali politikusok a csütörtöki ülésen nyújtották be indítványukat egy vizsgálóbizottság felállításáról.
Pikáns, de a beterjesztők között van maga a botrány alanya, Nemes László is, rajta kívül pedig a felesége is, a szintén helyi önkormányzati képviselő, Nemesné Németh Judit is. Az aláírók között szerepel az a Fekete Katalin is, akit a DK szemelt ki Nemes alpolgármesteri helyére és akiről nemrég az is kiderült, hogy „elfelejtette” vagyonnyilatkozatába beleírni, hogy egy másik önkormányzattal szerződésben áll és onnan is kap munkabért havonta.
További Belföld híreink
„Ideiglenes Vizsgáló Bizottság felállítását kezdeményezzük a közlekedési költségtérítésekkel kapcsolatban a sajtóban is megjelent állítások hátterének tisztázására” – olvasható a képviselői indítványukban.
A határozati javaslat része, hogy az „Ideiglenes Vizsgáló Bizottság” megvizsgálja az önkormányzati gépjárműhasználatokkal, közlekedési költségtérítésekkel kapcsolatos szabályokat és esetleges visszaéléseket. A bizottság a helyi gépjárműhasználat meglévő belső szabályozási hátterét, a teljesítések igazolását és az ellenőrzések körülményeit vizsgálná a jövőben.
Elsődleges céljuk lenne az önkormányzat esetleges hiányosságainak feltárása és, hogy javaslatot tegyenek egyes „szükséges változtatásokra”.
Nemes Lászlóról és családjáról júliusban derült ki, hogy az elmúlt években magáncélra használhatták az önkormányzati taxikártyát, a bizonylatokon leggyakrabban nem is a saját, hanem az alpolgármester lányának és feleségének neve volt megrendelőként. A botrányt követően posztjáról lemondó alpolgármester lánya, N. Dóra több mint félmillió forintot taxizott el, összesen 129 alkalommal rendelt és fizetett taxit az apjának kiállított kártyával.
A DK-s politikus azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy egy nagyobb összeget fizetett be az önkormányzati bankszámlára. Demjanovich Orsolya jegyző azonban a Magyar Nemzetnek küldött válaszában kifejtette, az alpolgármester a Polgármesteri Hivatal számlájára 1 057 760 forintot utalt át „Nemes László felmerült taxi költségek térítése” közleménnyel.
„Az átutalás pontos időszaka, jogalapja és összegszerűsége egyelőre nem értelmezhető, a hivatal még vizsgálja, hogy mi a jogszerű teendő a befizetéssel, jelenleg függőben tartjuk” – közölte a jegyző.
Végül a Fidesz-frakció mellett még saját önkormányzata is feljelentést tett Nemes ellen.
Arról is beszámoltunk korábban, hogy Nemes László 2,6 millió forintért tankolt üzemanyagot 2019 ősze óta Skoda Octaviájába. A Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset. A dízeles Skoda Octaviának a gyártó tájékoztatása szerint 50 literes a tankja, ám a politikusnak ugyanakkor sikerült időnként többet, akár 57 litert is beletöltenie.
További Belföld híreink
Borítókép: Nemes László, Pesterzsébet volt DK-s alpolgármestere (Fotó: Pesterzsébet DK Facebook-oldala)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.