Magyarország az észak–déli irányú őszi és tavaszi madárvonulás egyik legfontosabb útvonalán fekszik
– számolt be Ezer Ádám, a Körös–Maros Nemzeti Park ökoturisztikai munkatársa lapunknak. Hozzátette: jelenleg még mindig csaknem 25 ezer daru pihen a Dél-Alföldön, a kardoskúti Fehér-tónál.
Csonka Péter, a tatai vadlúdsokadalom főszervezője, a Duna–Ipoly Nemzeti Park tájegységvezetője rámutatott: főként a kiterjedt agrárkörnyezet mozgatja a madárvonulást, így a Kárpát-medence fontos telelőhelye a tundráról érkező vadludaknak, hiszen a madarak nagy legelőként értelmezik az egykori erdőterületeket.
A legfontosabb madárszálló
Lenyűgöző a méltóságteljes, nagytestű madarak esti behúzása, amikor előrenyújtott, hosszú nyakkal és messzire hallatszó krúgató hangjukkal szállnak a naplementében
– idézte fel Ezer Ádám a darvak nem mindennapi látványát.
Az Európa északi mocsaraiban fészkelő, hozzánk főként a balti államokból érkező madarak négy-ötezer kilométert is megtesznek Magyarországig. Mielőtt továbbindulnak észak-afrikai telelőhelyeikre, minden évben heteket töltenek kiemelt jelentőségű természetvédelmi területeinken, így a kardoskúti Fehér-tónál is, amely tavasszal és ősszel a Kárpát-medence egyik legfontosabb madárszállója.
Ha jó évünk van, és nem száradt ki a tó, a darvak létszáma eléri a húszezret, de idén harmincezernél is több madár érkezett
– számolt be a Körös–Maros Nemzeti Park munkatársa, Ezer Ádám, hozzátéve: nem a rekordok hajhászása a cél, hanem a vonulás intenzitásának és a terület adottságainak a felmérése.
A Tiszántúl vizes élőhelyei jelentős madárszállókként funkcionálnak, több százezer költő- és fészkelőfajnak otthonai a vonulási időszakban, ezért a területen megfigyelhetők vadludak, vadrécék és bíbiccsapatok ezrei is. A nemzeti park munkatársa azt is kifejtette, a terület gazdagságát fokozzák azok az északról vonuló madárfajok is, amelyeknek mi vagyunk a dél: ilyen a nálunk telelő kékes rétihéja, gatyás ölyv, nagy őrgébics vagy kis sólyom.
A Dél-Tiszántúl egyik legnagyobb egybefüggő pusztafoltján a gyepek fenntartását a génmegőrzést szem előtt tartva, legeltetéssel oldják meg: így szürkemarha gulyával, cigája- vagy rackajuh nyájjal is rendre találkozhatnak az arra járók.
Elárulta: a Körös–Maros Nemzeti Park vizes élőhelyei azért is fontosak, mert számuk az elmúlt évszázadban drasztikusan csökkent Európa-szerte. Nem véletlen – hangsúlyozta –, hogy létrehozták a ramsari egyezmény nevű nemzetközi megállapodást a védelmük érdekében, ennek hatálya alá tartozik a természetes úton kialakult, szikes Fehér-tó is.
Ezer Ádám elmondta, hogy a ma már csak vonuló fajként jelen lévő daru a folyószabályozások és mocsárlecsapolások előtti időszakban költő faj volt Magyarországon, míg napjainkban kétszer vonulnak át nagyobb tömegben hazánkon, ősszel és tavasszal. Utóbbi időszakban gyorsabb ütemű az átvonulás, hiszen sietnek vissza északi költőterületeikre, Svédországba, Finnországba és Lengyelországba. Ősszel azonban már a darufiókákkal együtt indulnak a jól bejáratott évezredes állomáshelyeikre pihenni.
Ezeket a festői szépségű csapatokat figyelhetjük meg hajnalban és alkonyatkor, amint a tó felületéről a környező tarlókra szállnak táplálékért – főként kukoricaszemekért – és vissza.
A Körös–Maros Nemzeti Park munkatársa különlegességként említette, hogy az elmúlt 10-15 évben már nemcsak áttelelő darucsapatok vannak Magyarországon, amelyek nem vonulnak le a mediterrán Észak-Afrikába, hanem a kilencvenes évek óta átnyaraló csapatok is megfigyelhetők.
A Körös–Maros Nemzeti Park igazgatósága minden szombaton darulest tart a novemberi időszakban, amikor a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai teleszkópokkal, távcsövekkel várják az érdeklődőket – mondta el Ezer Ádám. – A biztonságos megfigyelés kulcsa a nyugalom, hiszen csak így tartható fenn a madárparadicsom.
A ludak a hűség szimbólumai
Körülbelül kétezer vadlúd érkezett vissza a kukoricatarlókról a tó vizére pihenni, amikor a tatai Öreg-tónál állomásozó madarakról kérdeztük Csonka Pétert, a tatai vadlúdsokadalom főszervezőjét.
A madármegfigyelés, a madarak monitorozása csaknem negyven éve folyik a tónál, ez Magyarország legjobban kutatott területe a vadlúdsorakozásban
– avatott be a tájegységvezető.
A nyolcvanas évektől kezdődően számoljuk a madarakat két-három naponta, idén már mintegy ötvenezer lúd érkezett.
Mint mondta:
a főként nagylilikből és nyári lúdból álló csapatok költőterületei az északi sarkkörön túl húzódnak, Szibéria északi és Skandinávia legészakibb részén fészkelnek, olykor hat-hétezer kilométert tesznek meg a Kárpát-medencéig.
– Az Öreg-tónál pihenő madarak ébredés után megéheznek, ekkor sokezres csapatokban felkerekednek, és elindulnak a táplálkozó helyeikre. Ilyenkor a tó szinte kiürül, majd délben 10-12 ezer lúd érkezik vissza pihenni – számolt be a főszervező a vonuló madarak szokásairól.
Csonka Péter arról is beszélt, hogy az elmúlt hétvégén, 22. alkalommal megrendezett tatai vadlúdsokadalom mögött – amely egy vurstlihangulattól mentes madár és természetvédelmi találkozópont – öt-hat ember ötlete húzódik. Felidézte:
tisztelegni szerettek volna a ludak előtt, amelyek hatalmas vándorutat tesznek meg. Kiemelte: a ludak a hűség szimbólumai, hiszen mind párhűségben, mind területbéli ragaszkodásukban ez mutatkozik meg.
– Nem különben a mozgásuk során, ugyanis a vadlibák egymásra odafigyelve repülnek, a haladásukat segítő, jellegzetes V alakzatban.
Az elöl repülő vezérmadár légörvényt kelt a többieknek, így a hátsó madarak nem fáradnak el annyira, éppen ezért mindig másik lúd kerül a vezér helyébe fáradás esetén, nehogy baja essen. A hátrébb repülő libák hangos gágogással biztatják az elöl haladókat. Így, csoportosan több mint hetven százalékkal hosszabb utat képesek megtenni, mintha csak egyetlen pár lúd repülne. A megsebesült, beteg ludakat sem hagyják magukra, ketten közrefogják, és gyógyulásáig vagy elpusztulásáig vele tartanak
Vonulásuk során a madarak pihenőhelyeket keresnek fel nyugalom és táplálék reményében: ezek nélkül nem is tudnák átvészelni a hosszú utazást, ezért fontos, hogy ne bolygassuk őket ezeken a területeken – hívta fel a figyelmet a tájegységvezető.
A behúzás varázsa
– A vadlúdsokadalom alkalmával bemutatjuk a madármegfigyeléshez szükséges eszközparkot, ismertetjük a madár- és természetvédelem programjait, akcióit, védelmi munkáját és annak eredményeit is – közölte Csonka Péter.
– A környezeti érzékenyítésnek sok elemével jelenünk meg a tóparti rendezvényen, amely csaknem 15 ezer embert mozgat meg évről évre.
Ma már hat-hét hétre koncentrálódik a vadlúdsokadalom, hiszen kiscsoportos vadlúdtúrákat indítottak, amelyekre karácsonyig nevezhetnek a természetbarátok.
A szakember kiemelte: a tatai Öreg-tó és a rendezvény egyedülállósága abban rejlik, hogy a város szívében terül el a vizes élőhely. A település patkó alakban veszi körbe a mintegy két négyzetkilométernyi vízfelületet. – Másrészt – folytatta a főszervező – a rendezvény Kelet-Közép-Európa legnagyobb természetvédelmi eseménye, amely világviszonylatban is egyedülálló, hiszen önkéntes alapon szerveződik, állami és civil, hiteles természetvédelmi szakemberek valósítják meg.
– Mindig a behúzás a rendezvény csúcspontja – árulta el Csonka Péter –, a többi program ráadás, így az emberek egy egész napot eltölthetnek Tatán.
Amikor a ludak megérkeznek este, mi pedig tízezren figyeljük a parton némán és elmélyülten a hangjukat, jelenlétüket és mozgásukat, az adja a legnagyobb erőt a munkánkhoz, szenvedélyünkhöz
– fogalmazott.
Borítókép: vadludak az Öreg-tó partján (Fotó: Győrffy István/Zalai Hírlap)
