időjárás -4°C Abigél , Alex 2023. február 9.
logo

Kövér László Szabó Tímeának: Ez a Parlament, nem egy romkocsma

Molnár János
2022.12.05. 14:45 2022.12.05. 16:36
Kövér László Szabó Tímeának: Ez a Parlament, nem egy romkocsma

Szabó Tímea (Párbeszéd) elmondta, hogy a kabinet Magyarországból a ’80-as évek Ceausescu-Romániáját kezdte el kialakítani, „hazug, becstelen, tolvaj, propaganda kormánynak” nevezve az ország jelenlegi vezetését. Az ellenzéki frakcióvezető javaslatot tett a négynapos munkahét bevezetésére, amivel szerinte nő a foglalkoztatás mértéke, és környezetvédelmi szempontból is jobban jár egy ország. Úgy gondolta, hogy ezzel az emberek ugyanannyi bérért kevesebb napot dolgoznának, példaként a Magyar Telekomot felhozva, ahol jó eredménnyel zárult a kísérlet. A képviselő hozzátette, hogy a magyar emberek 84 százaléka támogatja a négynapos munkahét bevezetését, és az intézmény segít a digitalizáció okozta munkanélküliségen is. Kijelentette, az államnak támogatással és átképzéssel segítenie kell ezt, de kitért arra is, hogy ily módon csökkenne az emberek stressz-szintje is. Megemlítette, hogy fenntarthatósági szempontból is jó ötlet a négynapos munkahét, mert húsz százalékkal csökkenne az energiakibocsájtás.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány nem szorul Szabó Tímea pártjának szakértelmére, mert a párbeszédes irányítású Budapest a „káosz” szó használatával írható le. Emlékeztetett, hogy Európa-szerte tombol a válság és vonulnak utcára az emberek. 

A munkavállalásra térve kijelentette, hogy azt a kormány megalakulása óta támogatja a baloldal segélyezési politikája, illetve a munkavállalók „agyonadóztatása” helyett. 

Felajánlotta, hogy szívesen megnézi a kidolgozott ellenzéki javaslatot, és azt kérte: ne csak a multikra hivatkozzanak, hanem folytassanak párbeszédet a magyarok igényeiről is. 

Az államtitkár szerint a szankciós válságban a fő kérdés az lesz, hogy sikerül-e megtartani a munkahelyeket. „Ha önökön múlik, ez nem így lenne” – tette hozzá. A benzinhelyzetre térve elmondta, hogy most lépett életbe az olajembargó, ami elsősorban az európai gazdaságnak okoz károkat. 

Bár Magyarország mentesül ettől, az Európában érvényesülő árhatás alól nem tudjuk magunkat kivonni 

– tájékoztatott Dömötör Csaba. 

Ekkor Kövér László házelnök az államtitkár beszédének megszakítására kényszerült, és figyelmeztette Szabó Tímeát, amiért folyamatosan provokatív módon zavarta bekiabálásával a felszólaló államtitkárt. 

Ez a Parlament, nem egy romkocsma a hetedik kerületben

– mondta Kövér László, majd visszaadta a szót Dömötör Csabának. Az államtitkár ezután kijelentette, hogy a baloldal mindvégig támogatta a szankciókat, politikáját pedig a csilingelő dollárokért folytatta. Felidézett egy baloldali elemzőt, aki szerint az egész finanszírozási rendszert Karácsony Gergelyre találták ki. Az államtitkár emlékeztetett: a főpolgármester azt állította, Brüsszelnek megvannak az eszközei Magyarország nyomás alá helyezésére, amit az ország azóta is érez. Dömötör Csaba hangsúlyozta, 

a baloldalnak juttatott hárommilliárd dollár többszörösét teszi ki az állami párttámogatásnak, majd arra kérte Szabó Tímeát, hogy álljon ki és mondja el, hogy nem kapott pénzt külföldről. 

A dollárbaloldal nevű jelenségről szólva az államtitkár úgy vélte, hogy ebben már semmi baloldali nincs, itt már csak a dollárok látszódnak. A baloldalon sokan ki is suvickolták a csizmáikat, hogy újabb dollárkötegek érkezhessenek Mikulásra. 

Magatartásukért a tengerentúlon dolláros szaloncukor jár, de idehaza virgács, amiből az első adagot meg is kapták áprilisban 

– fogalmazott. Dömötör Csaba azzal zárta felszólalását, hogy a kormány politikája változatlan, a magyar címer van a mezükön és ott is marad.

Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Szócsaták az Országgyűlésben

Nem adták ki a képviselő mentelmi jogát

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.