Gyurcsány az év győztese a baloldalon

A DK sikerszériája már az előválasztással megkezdődött, ahol – elsősorban a Jobbik ledarálásával, szavazóik megszerzésével – a legerősebb ellenzéki párttá vált. A Gyurcsány Ferencék által kialakított gravitációs mező most pedig a karrieristákat vonzza be – vélekedett lapunknak Kiszelly Zoltán. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ugyanakkor Gyurcsányék célja egyelőre nem a kormányváltás, hanem egy kétpólusú erőtér létrehozása, amelyben a DK lehet a Fidesz váltópártja.

Bákonyi Ádám
2022. 12. 27. 5:50
20220301 Budapest, Gyurcsány Ferenc és Dr. Oláh Lajos tartott lakossági fórumot a Hunyadi téren. A képen Gyurcsány Ferenc. Fotó:Bánkúti Sándor Fotó: Bánkúti Sándor Forrás: Bánkúti Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az idei év nyertese a baloldalon egyértelműen a Demokratikus Koalíció, amely valójában már a tavalyi előválasztáson megszerezte ezt a pozíciót – mondta a Magyar Nemzetnek összegző értékelésében Kiszelly Zoltán. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: 

Gyurcsány Ferencék már akkor ügyesen átverték a többi ellenzéki pártot, hiszen míg mindenki a miniszterelnök-jelölti előválasztásra figyelt, addig ők megalkudtak a Jobbikkal, hogy a 106 egyéni körzetben nekik legyen a legtöbb jelöltjük, ezáltal pedig legnagyobb országgyűlési frakciójuk, ami végül így is lett. – A maximális cél nyilván Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége lett volna, és bár ez nem jött be, a legerősebb ellenzéki párt szerepét meg tudták szerezni. 

Tették mindezt úgy, hogy Jakab Péter a Jobbik helyett saját brandjét építette, ami elbukott, miközben a párt türelmetlen, dühös protestszavazói átpártoltak a DK-hoz – jegyezte meg. 

Kiszelly Zoltán szerint a DK csak ezután hozta létre maga körül azt a gravitációs mezőt, amelynek köszönhetően az utóbbi hónapokban a Jobbiktól a Momentumon át a Párbeszédig számos politikus igazolt át Gyurcsány Ferencékhez. – E gravitációs mező vonzza be most a karrieristákat, hiszen az átigazolók közül többen is több párt tagjai voltak már. Ők most azt látják, hogy – elsősorban polgármesteri, önkormányzati képviselői – ambícióikat a DK-ban tudják beteljesíteni. Mindeközben a többi párt nem építkezik, nem végzi el a politikai munkát, amit Gyurcsányék igen – mondta a politológus. Megjegyezte: igazából nem történik más, mint amit a DK korábban a Fővárosi Közgyűlésben már elért – ahol korábbi szocialista polgármesterek átlépésével Gyurcsányék megszerezték a többséget –, csak most az országos politika szintjén zajlik mindez. – Gyurcsányék ráadásul rafináltan tálalják az átlépéseket, amiket nem egyszerre, hanem elosztva, folyamatosan jelentenek be – tette hozzá.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a DK következő legfontosabb stratégiai célja a 2024-es önkormányzati választásra való felkészülés lesz. 

Valódi, meghatározó pártpolitika nagyjából harminc nagyvárosra jellemző, Gyurcsányék ezek többségét akarják megszerezni, ehhez gyűjtik már most a használható helyi erőket. Az mindegy, hogy ők korábban jobbikosok, momentumosok voltak, a lényeg, hogy immár a legerősebb országos párt jelöltjei lesznek. A legértékesebb trófeát, azaz a fővárost pedig minden bizonnyal Dobrev Klárával akarja majd bevenni a DK 

– tette hozzá. 

Kiszelly Zoltán szerint ugyanakkor Gyurcsányéknak egyelőre nem a kormányváltás, hanem az ellenzéki térfélen való „piactisztítás” a céljuk, ezért is mondják, hogy baloldali politikára van szükség, azaz nem kötnek szövetséget sem a konzervatívnak mondott Márki-Zay Péterrel, sem a liberális Momentummal, de ezért nem akarnak újabb előválasztást sem tartani. – A DK célja még 2026-ban sem feltétlenül a kormányváltás lesz, hanem az, hogy kétpólusúvá tegyék a politikai palettát. Gyurcsány Ferenc olyan erőteret akar létrehozni, amelyben legerősebbként egyedül a DK lehet a Fidesz váltópártja – összegzett a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

PÁRTVÁLTÓ KARRIERISTÁK 

Csak az elmúlt hónapokban számos politikus lépett át a DK-ba. Közéjük tartozik Déri Tibor, a momentumos újpesti polgármester, Szücs Balázs, Erzsébetváros párbeszédes alpolgármestere, Erdősi Éva korábbi párbeszédes politikus, az ellenzék volt közös csepeli polgármesterjelöltje, Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselője, Buzinkay György, a Momentum korábbi elnökségi tagja, illetve Juhász Béla momentumos sződligeti polgármester. Ismert: korábban elsősorban MSZP-s politikusok léptek át Gyurcsány Ferenc pártjába, mert a jövőjüket ott látták biztosítottnak. Közéjük tartozik Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester, Trippon Norbert újpesti alpolgármester és Farkas István, valamint Szabó Gábor önkormányzati képviselő. Szintén átlépett a DK-ba Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke, illetve Kazincbarcika korábbi szocialista alpolgármestere, Klimon István is.  A tucatnyi átigazolással kapcsolatban nemrég Gyurcsány Ferenc is megszólalt közösségi oldalán, és négy pontban foglalta össze pártja vonzerejének „titkát”. A bukott miniszterelnök szerint határozott, mindenki mástól megkülönböztethető politikai karakterrel kell rendelkezni, erős felhatalmazású, egységes csapatnak kell vezetnie a pártot, országos szervezet kell, ott kell lenni minden nagyobb településen, illetve erős identitás, egymásra vigyázó belső kultúra kell. – Amikor valamelyik ellenzéki párt politikusa tagnak jelentkezik hozzánk, a beszélgetések végén igyekszem én is találkozni a tagjelölttel. Belenézni a szemébe. Érteni az okokat, az ambíciókat, a gondolat finomságát, mélységét, látni a reakciókat – tette hozzá a DK elnöke.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc. (Fotó: Bánkúti Sándor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.