A „független” hírportál, amit Soros György, a Jobbik, a DK és az LMP finanszíroz

A Kecsup.hu kecskeméti baloldali portál függetlennek hazudja magát, miközben az ellenzéki pártokhoz közvetlenül kötődő alapítványok finanszírozzák, ám szokás szerint a legtöbb pénzt Soros György biztosítja az oldal működtetéséhez.

Magyar Nemzet
2023. 03. 07. 18:21
Soros György
Brüsszel, 2016. június 30. Az Európai Parlament által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az EP fejlesztési, költségvetési, bel- és igazságügyi bizottságainak közös konferenciáján Brüsszelben 2016. június 30-án. (MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin) Fotó: Philippe BUISSIN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal a 2010-es évek sorozatos választási vereségei után, a tanulságokat levonva az évtized végére létrehozta saját médiabirodalmát. Ezek egyrészt olyan, pártokhoz kötődő médiumok voltak, amelyek kizárólag az adott politikai formáció üzeneteit és témáit visszhangozták. A Jobbik esetében például ilyen a Zsúrpubi.hu vagy az Alfahír. 

De létrejöttek összellenzéki propagandaoldalak is, mint például az Ezalényeg.hu. 

Az országos elérésű médiumok mellett a helyi ellenzéki portálok is megjelentek. Ez utóbbira példa a kecskeméti Kecsup.hu „független” hírportál. Az oldal létrejöttéhez még romantikus mesét is kitaláltak a Kecsup.hu szerkesztői, amely szerint 2019 márciusában Gunity Gábor felmondta szerkesztői állását a Kecskeméti Televízióban, és esküvői, valamint céges fotósként dolgozott.  

Őt találta meg a feladat, hogy útjára indítson egy független és kritikus portált 

– fogalmaztak a Kecsup.hu-n. Hozzátették: a híroldal finanszírozását egy magáncég, az AB Holding Kft. intézi, amelynek tulajdonosa Alter Róbert és felesége. „Alter régi álma volt egy független és helyi hírportál létrehozása, amihez a legfontosabb hozzávaló, saját bevallása szerint »egy óriási adag bátorság« volt. Maga a portál fillérekből működik. Havi fenntartása néhány százezer forint: kell költeni a tárhelyre, és ki kell fizetni az újságírót” – olvasható a portálon. 

Ehhez képest a 2020 és 2021-es évekre már jelentősen megszaladt a Kecsup.hu finanszírozási igénye, és a pénz útja is változott. 

2020 februárjában létrehozták az Áramlat Alapítványt, amely azóta is a Kecsup.hu kiadója. Az Áramlat döntéshozó szerve a kuratórium, amelynek tagja Alter Róbert Lászlóné – a már említett Alter Róbert édesanyja –, Balogh László András és Madács János Richárd kuratóriumi elnök. Érdekesség, hogy a Kecsup-alapító Alter Róbert István édesapja, Alter Róbert László a DK delegáltja volt a Bács-Kiskun Megye 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságban 2022-ben, ugyanitt pedig Madács János Richárd is tag volt, méghozzá a Jobbik delegáltja. 

Balogh László András tudomásunk szerint 1998 óta MSZP-tag, a párt kecskeméti szervezetének alelnöke. 

Az MSZP még egy módon hozzáköthető a Kecsup.hu-hoz és az Áramlat Alapítványhoz: a szervezet jogi képviselője tudomásunk szerint Brúszel Ágnes, akinek édesapja Brúszel László korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő.  

Az Áramlat Alapítvány finanszírozását 2020-ban és 2021-ben nagy részben már a baloldali pártokhoz köthető alapítványokon keresztül oldották meg 

– derül ki a szervezet nyilvános beszámolóiból. 2020-ban 800 ezer forintot kaptak a Gyurcsány-párt alapítványától, az Új Köztársaságért Alapítványtól. 1,332 millió forint érkezett az LMP-közeli Ökopolisz Alapítványtól és kétmillió forint a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványtól. Ez utóbbi szervezet a Jobbik Magyarországért Mozgalomtól kapta a forrásait, a párt az Alfahír nevű portált és az N1TV-t működtette. Az Áramlathoz 2020-ban összesen 7,9 millió forint érkezett, ennek több mint a fele közvetetten az ellenzék pártjaitól. 

2021-ben az Áramlat bevétele 12,3 millió forintra nőtt. Az Ökopolisz ismét közel kétmillió forinttal támogatta őket, hivatalosan az „ökológiai szemlélet erősítése a homokhátságon” projektre kapták a vissza nem térítendő támogatást. 

A Jobbik-közeli Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány szintén kétmillió forintot adott, ők már kevésbé voltak szemérmesek és nyíltan a Kecsup.hu online és nyomtatott változatának előállítására adtak pénzt. 2021-ben egy új támogatót is bevonzott az Áramlat: a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány svájci szervezete 8,4 millió forinttal támogatta a Kecsup.hu-t kiadó szervezetet, az összegből 4,4 millió forintot használtak fel 2021-ben. A függetlennek hazudott Kecsup.hu tehát maga a megvalósult ellenzéki összefogás: az LMP, a DK és a Jobbik némi pénzt rakott bele, az MSZP-sek működtetik és Soros György tolta bele a legtöbb forrást. A tartalom pedig ennek megfelelő: a „gonosz Fidesz” áll szemben a fehérpáncélos baloldallal.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Philippe Buissin)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.