Nem csak a költséghatékonyság miatt népszerű a magyar vasút

Számos festői szépségű hazai vasútvonal újult meg.

Magyar Nemzet
2023. 03. 31. 13:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén talán az a legnagyobb változás a vasúti személyszállításban – aminek a fontosságát az is jelzi, hogy a miniszterelnök jelentette be az évértékelőjén –, hogy május elsejétől vármegye- és országbérletekkel is utazhatunk Magyarországon. 

Mosóczi László szerint az utas és a szolgáltató felől nézve is fontos mérföldkő ez. A vezérigazgató szerint szakmai szempontból az új díjtermékekkel valósul meg a tarifaközösség Magyarországon, legalábbis a helyközi közlekedésben. Hozátette: a MÁV és a Volánbusz egyesülése után ez az első olyan termék, amely az ország minden sarkában képes megmutatni, milyen előnyök rejlenek az integrációban. 

Az utas számára pedig nemcsak érdemi megtakarítás az egységes, helyközi autóbuszra és vonatra egyaránt érvényes bérlet, de egyszerűbbé teszi az utazás megtervezését és lebonyolítását is

 – értékelt.

Mosóczi László felidézte, hogy az esztergomi vasútvonal a közlekedési szakemberek optimista becsléseit is felülmúló utazásszám-robbanás történt és történik még jelenleg is. A szűk kapacitású úthálózat, a vasút népszerűsége és színvonala, valamint a kiköltözés üteme együtt okozza a folyamatos felfutást az utasforgalomban.

Kiemelkedő pozitív példa a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos. 

A munkanapok reggeli és délutáni csúcsidőszakában már húszpercenként közlekedő tramtrainjáratokon novemberben mintegy 150 ezer, idén februárban pedig már közel kétszázezer utazás történt – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója.

Borítókép: Nagyon kedvelik a turisták a szobi vonalat is a Dunakanyar miatt (Fotó: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.