Állásfoglalást tett közzé 35. kongresszusának megnyitóján a Magyar Kórházszövetség (MKSZ). A szervezet lapunkhoz eljuttatott kommünikéjében kiemeli: a világjárvány, háborús környezet és az ezekhez társuló válságok a kórházakat is megrendítették, új nehézségekkel és váratlan kihívásokkal kellett szembesülniük. A Magyar Kórházszövetség a közellátást végző kórházak képviseletében ebben a helyzetben a hídépítést, a betegek hangjának megértését tartja a legfontosabb feladatának.
Meglátásuk szerint a betegek könnyebben elérhető és gyorsabb egészségügyi ellátást szeretnének, ehhez azonban kevés az orvos, kevés az ápoló, és a pénz se elég. Ennek következtében sokszor várakozni kell, és van, hogy a jobb megoldás érdekében távolabbra kell utazni.
A várólisták és előjegyzések rövidítését – az egészségügyi döntéshozókkal szorosan együttműködve – a kórházak jobb szervezéssel és célzott programokkal igyekeznek javítani. Fontos azonban látni, hogy a bonyolultabb műtétek és szakellátások biztonságosan csak központokban tarthatók fenn.
Azonnali teendők esetére a most átalakuló területi ügyeleti rendszerrel együttműködő, gyorsan reagálni tudó kórházi sürgősségi rendszert kell kiépíteni – mutatnak rá.
Az MKSZ szeretné elérni azt is, hogy a több és jobb munkáért az ápolónak, az orvosnak és a kórháznak is több pénz járjon, és hogy a gyógyításhoz szükséges költségeket fedezze a finanszírozás. Mint írják, a váratlan mértékű infláció és energiaár-robbanás az állam segítsége nélkül a kórházakban kezelhetetlen. A szövetség megértést kért a hivatásukat nehéz körülmények között végző, és nagy áldozatokat vállaló asszisztensek és nővérek, valamint a háttérben dolgozó minden munkatársuk számára.
Az ápolói hivatás megbecsülése és a pálya vonzóvá tétele nemzeti sorskérdés, és nagyon széles összefogást igényel!
– húzták alá. Ezen felül javítani kell a bizalmat a betegek, ápolók, orvosok és irányítók között, valamint az emberi értékekre, kényelemre, érthetőségre és a hangnemre is nagyobb hangsúlyt kell fordítaniuk. Éppen ezért állandó párbeszédet szeretnének fenntartani az emberekkel, hogy ismerjék az egészségükkel kapcsolatos kérdéseket, a betegségek megelőzésének módjait, és azt is, hogy hogyan és hová fordulhatnak baj esetén – olvasható az állásfoglalásban.
Borítókép: Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. (Fotó forrása: Magyar Kórházszövetség)