Hétvégente tér vissza az élet az abaúji törpefalvakba

Valóságos élet-halál harcot vívnak a törpefalvak a megmaradásért, nincs ez másképp azon a hat abaúji kistelepülésen sem, ahová ellátogattunk. Kány, Keresztéte, Pamlény, Perecse, Szászfa és Viszló hasonló utat jártak be, a fiatalok elköltöztek, a lakosság elöregedett, az üres ingatlanokat pedig részben a Felvidékről vásároltak meg, többnyire hétvégi háznak. A gyönyörű természeti környezet, a nyugalom sokakat az apró falvakba vonz. Ez a szerencséjük.

20230420 pemleny 20230420 perecse elnéptelenedő borsodi aprófalvak havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Amint Miskolctól északkeletre, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kázsmárknál lehajtunk az M30-as autópályáról, és észak felé vesszük az irányt, egy egészen sajátos világ tárul elénk. S minél messzebb jutunk a nemzetközi útvonaltól, annál inkább úgy érezzük, mintha egy olyan tájra csöppentünk volna, ahová, mint a mesében, a madár sem jár, vagy ha mégis, akkor csak ritkán. Az érzéseink ugyanakkor vegyesek, hiszen a természeti környezet gyönyörű, a táj hangulata némiképp Székelyföldet idézi, imitt-amott mintha még a magukkal ragadó gyimesi lejtőket is látni vélnénk. A szegénység és az elmaradottság azonban sok mindenben tetten érhető, az utak minősége és a falvakban sok lakóház állapota is jelzi, hogy nemcsak a fővárostól, de a vármegyeszékhelytől is mind messzebb vagyunk. S ez a benyomásunk csak erősödik, ahogy közelítünk a magyar–szlovák határ térségéhez.

Az abaúji törpefalvakba sokan beleszeretnek Fotó: Havran Zoltán

Úti célunk Abaújnak a 2613-as, a 2614-es és a 2624-es mellékutak által határolt, körülbelül száz négyzetkilométeres területe, ahol jellemzően törpefalvak fekszenek. Az edelényi, az encsi és a szikszói járáshoz tartozó, a magyar–szlovák határ közelében levő Kány, Keresztéte, Pamlény, Perecse, Szászfa és Viszló valós lélekszáma ugyanis együtt nem éri el a háromszázat.

Cél a megmaradás a falvakban

E törpefalvak közül Viszló fekszik a legnyugatabbra, ahol Kisfalusi Imre polgármester 2014 óta áll a település élén, ő a helyi görögkatolikus egyház mindenese is. Mivel 1968-ban a faluba született, és azóta is itt él, van rálátása a község elmúlt fél évszázados történetére.

A településen akkoriban hetvenhat ingatlan állt, és a házakban mind laktak is. Amikor megszülettem, még több mint kétszázan éltek itt, míg most összesen 65-en vannak hozzánk bejelentkezve, de közülük sem lakik mindenki itt. Én annak idején az első osztályt még itt jártam Viszlón, a körzetesítés után azonban már a rakacai iskolába utaztam be. Most összesen két 14 év alatti gyermek él a faluban

– meséli a polgármester. Szavai szerint régebben mindenki gazdálkodott helyben, minden portán volt szarvasmarha, disznó és baromfi, termelőszövetkezetet viszont nem szerveztek a településen. A családok önellátásra voltak berendezkedve, ami még úgy is igaz, hogy sokan eljártak dolgozni. Aztán a fiatalok elvándoroltak, a lakosság elöregedett, így most már csak hatvan ház van a faluban, sok üres, némelyik pedig már kifejezetten romos is. – A gazdálkodás időközben jórészt megszűnt, tyúk azért van még a házaknál, néhányan sertést is tartunk, de tehenet már csak három portán találni, összesen nyolcat – sóhajt fel Kisfalusi Imre.

Viszló lélekszáma azért csökkent, mert az üresen maradó házakat jellemzően nem vásárolta meg senki, kevesen költöztek be a faluba. Aki mégis, az annak köszönhetően tehette meg, hogy az önkormányzat felvásárolta a romos ingatlanokat, rendbe tette azokat, és maga értékesítette a portákat. Ezeket a házakat többnyire hétvégi háznak vásárolták meg vadászok és pihenni vágyó családok, köztük szlovákok is. Egy család azonban be is költözött a faluba, ők Kassán dolgoznak. Sokat elárul, hogy a görögkatolikus pap már a Felvidékről, Tornahorvátiból jön a településre misézni.

– A célunk a megmaradás, fontos, hogy itt éljünk, hogy rendben tudjuk tartani a települést. Főként a Magyar falu programnak köszönhetően kicsit fejlődni is tudtunk, felújítottuk a közösségi házat, fűkaszát, fűnyírót vásároltunk, és fejlesztettük a játszóteret is. A községháza pedig uniós forrásból újult meg – emeli ki Kisfalusi Imre.

Önfenntartás a végeken

A közeli Szászfa légvonalban alig négy kilométerre van Viszlótól, de autóval tíz kilométert kell vezetnünk, hogy eljussunk a faluba. A településeket összekötő, katasztrofális állapotú utat a közútkezelő éppen toldozgatja, sok száz apró kátyúba öntenek friss aszfaltot, amit egy kisebb méretű úthengerrel igyekeznek belepréselni a gödrökbe. Nem először teszik ezt, a korábbi kátyúzás nyomai jól látszanak a hepehupás út felületén.

Szászfára érve rögtön a falu elején három, az út szélén álló külföldi rendszámú autóra leszünk figyelmesek, ezek közül egy szlovák, kettő azonban cseh. Itt is több elhagyatott, romos házat látunk, olyat is, amely már összedőlt, és benőtte a növényzet, de vannak a településen takaros ingatlanok is. Az egyik udvaron egy középkorú úr ácsorog, kérdésre elmondja, hogy a falut többnyire olyanok lakják, akik ide születtek. Emellett szavai szerint nyolc házat szlovákok, egyet csehek vásároltak meg, a tulajdonosok közül egyesek itt laknak, mások csak pihenni járnak ide.

– Amikor gyerek voltam, több mint háromszázan laktunk itt, volt itt akkor élet. Szászfa nagy falu volt, lényegesen több ház volt a településen, mostanra azokban sokat lebontottak, mert megette azokat az idő. Azért manapság is születnek ide gyerekek, most is van négy kicsi, köztük az unokám is – mondja büszkén. – Akkor van remény? – kérdezzük. – Remény? Á, nem maradnak itt, mennek Miskolcra vagy máshová! Nincs itt munkalehetőség, legfeljebb az önkormányzatnál – sóhajt fel. Nyugalom azonban van Szászfán, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az egyik porta közelében éppen egy fácánkakas bóklászik, amikor elhaladunk a ház előtt.

Szászfától három kilométerre észak-nyugatra fekszik Pamlény, a zsákfalunak kevesebb mint ötven lakosa van. Így nem csoda, hogy amikor megérkezünk, összesen két emberrel találkozunk. Köztük egy középkorú férfival, aki éppen felújítja régi háza tönkrement tetejét, az ingatlant a közelmúltban vásárolta. A férfi korábban több mint húsz évet Írországban dolgozott, de megunta, hogy „tekerje a mókuskereket és hajszolja a pénzt”. Megcsömörlött a rengeteg munkától, nem akar tovább azért hajtani, hogy újabb laptopot, telefont vagy autót vásároljon, és ezért költözött Pamlényba.

Elvonulok a világ zaja elől, és megpróbálok önfenntartásra berendezkedni, és minél több mindent megtermelni magamnak. Nem akarok nagy üzemi keretek között termesztett, permetezett élelmiszert vásárolni, és olyan társat keresek magamnak, aki hajlandó ehhez a természetközeli életformához alkalmazkodni, és kiköltözni az Isten háta mögé, a végekre

– mutat rá.

Óvják a skanzen jelleget

Pamlényból újabb csaknem hat kilométert autózunk, hogy a légvonalban maximum két kilométerre levő Keresztétére, a szomszédos szintén zsákfaluba eljussunk. Itt alig több mint kéttucatnyian laknak, leginkább nyugdíjasok. A település ingatlanjainak összképe itt is vegyes, többet szépen felújítottak, ezeket a házakat hétvégéken használhatják, esetleg kiadják turistáknak. S persze itt is vannak elhagyott, romos épületek is. Nevelős Barnabás, aki Keresztétén született és nevelkedett, 2010-ben lett a település polgármestere.

A törpefalu első embere azóta is arra igyekszik ösztönözni a magánkézben lévő házak tulajdonosait, hogy lehetőségük szerint újítsák fel az ingatlanukat, de úgy, hogy közben megőrizzék Keresztéte skanzen jellegét. Próbálták visszacsalogatni az elszármazottakat is, de vásároltak a faluban ingatlant felvidéki magyarok is. Legtöbben üdülőnek vesznek ingatlant, de olyan is van, aki ott lakik, és onnan jár dolgozni a határon túlra. Emellett egy Brüsszelben dolgozó cseh jogász is vásárolt Keresztétén házat.

Nem csoda, hogy sokan megkedvelik a csendes kis falut, mert a település vezetése igyekszik folyamatosan csinosítani, amit lehet, felújítanak. Turistacsalogató céllal levendula-ültetvényt is telepítettek, ahol nyaranta másfél hektáron 15 ezer tő levendula virágzik. A falu büszke lehet az Aradi vértanúk emlékparkjára, a Magyar falu programban felújított iskolakápolnájára, az aprócska, de takaros községházára, emellett egy új felnőtt szabadtéri kondipark is várja a kikapcsolódni vágyókat. Azokból pedig egy helyi idős asszony szerint akad elég. – Ha látná, mekkora zsongás van itt jó időben hétvégente, olyankor nagyon sok ingatlan megtelik – mondja.

Harc a biztosabb jövőért

A szomszédos zsákfalu, Perecse szintén csak újabb két kilométerre van Keresztététől, de csak légvonalban, autóval ugyanis több mint tizenegy kilométert vezetünk, amire megérkezünk. Aradiné Garai Erika polgármester előre bocsátja, hogy ők a faluban úgy működnek, mint egy nagy család, segítik az időseket, akár a másik számláit is befizetik, amit később egymás között rendeznek. S szívesen látják a vendégeket, ennek megfelelően kedvesen beljebb is invitál minket a családi házukba.

Ami gondot jelent, az az utak rossz minősége és az, hogy nincs elegendő munkahely. Leginkább csak az önkormányzatok a foglalkoztatók, nagyon jó lenne a térségbe egy olyan vállalkozás, ahol harmincan, negyvenen tudnának dolgozni, ez segíthetne megtartani a fiatalokat. Ennek köszönhetően a vadászok, a kikapcsolódni vágyók és a szlovákok mellett a fiatal családok is perspektívát láthatnának az itteni településekben

– hangsúlyozza a polgármester.

A tősgyökeres lakosok vannak még többségben Fotó: Havran Zoltán

Perecsén is lakik már négy felvidéki család, többnyire szlovákok, és éppen Írországból érdeklődnek a helyi ingatlanok iránt. A polgármester férje is arra mutat rá, hogy egész más a falu hétfőtől péntekig és hétvégén. Szombatra és vasárnapra benépesül Perecse, és olyankor megszólal a flex, a fúró, a bozótvágó és a fűnyíró, kopog a kalapács, és megjönnek a vadászok is, akiknek az éneklése messzire elhallatszik. Vagyis hétvégente visszaköltözik az élet költözik a faluba. – Remélem, hogy benépesül egyszer a kis falunk, olyan jó lenne, ha nemcsak múltunk és jelenünk, hanem jövőnk is lenne majd. Azokra számítunk, akik szeretik a gyönyörű környezetet, a nyugalmat és a biztonságot – fogalmaz Aradiné Garai Erika.

Biztos pont a szülői ház

A sorban a következő törpefalu Kány, amely Perecsétől fekszik két kilométerre észak-nyugatra, de már nagyon közel a magyar–szlovák határhoz és karnyújtásnyira az első felvidéki településtől, Buzitától. Ez a körülmény erősen közrejátszik abban, hogy Kányban jellemzően nem hétvégi háznak vásárolnak ingatlanokat, hanem sok felvidéki, többnyire magyar család életvitelszerűen a faluban él, és átjár dolgozni a határ túloldalára. Sőt a gyerekeiket is odaviszik magyar nyelvű óvodába, iskolába. Vaszily Szilárd polgármester elmondja, hogy Kánynak is 65 bejelentett lakosa van, de csak körülbelül ötvenen élnek a településen. Ők nagyrészt tősgyökeres kányiak.

Ezelőtt tizenöt-húsz évvel többen is hazaköltöztek, mert akkor a térségben egy kicsivel felértékelődtek a munkahelyek. A biztos pontot pedig a szülői ház jelentette, amibe haza tudtak térni akár a még itt lakó szülő mellé, és így könnyebb volt fenntartaniuk az ingatlant, s tudtak spórolni. Közülük sokan itt maradtak, és életet leheltek a településbe

– fejtette ki Kány első embere, aki búcsúzóul megerősíti: nagyon vonzó a gyönyörű természeti környezet, de ahhoz, hogy valaki a térségbe költözzön, és itt tervezze meg az életét, a biztos megélhetésre is szükség van. Kány a megmaradásért vívott harcban nem áll rosszul, amit az is bizonyít, hogy a törpefaluban az utóbbi hat évben öt kisbaba született. Ők jelentik a jövőt.

Borítókép: Pamlényben bíznak a jövőben, az Írországból hazatért tulajdonos felújítja régen épült háza tetejét (Fotó: Havran Zoltán)