Amint Miskolctól északkeletre, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kázsmárknál lehajtunk az M30-as autópályáról, és észak felé vesszük az irányt, egy egészen sajátos világ tárul elénk. S minél messzebb jutunk a nemzetközi útvonaltól, annál inkább úgy érezzük, mintha egy olyan tájra csöppentünk volna, ahová, mint a mesében, a madár sem jár, vagy ha mégis, akkor csak ritkán. Az érzéseink ugyanakkor vegyesek, hiszen a természeti környezet gyönyörű, a táj hangulata némiképp Székelyföldet idézi, imitt-amott mintha még a magukkal ragadó gyimesi lejtőket is látni vélnénk. A szegénység és az elmaradottság azonban sok mindenben tetten érhető, az utak minősége és a falvakban sok lakóház állapota is jelzi, hogy nemcsak a fővárostól, de a vármegyeszékhelytől is mind messzebb vagyunk. S ez a benyomásunk csak erősödik, ahogy közelítünk a magyar–szlovák határ térségéhez.

Úti célunk Abaújnak a 2613-as, a 2614-es és a 2624-es mellékutak által határolt, körülbelül száz négyzetkilométeres területe, ahol jellemzően törpefalvak fekszenek. Az edelényi, az encsi és a szikszói járáshoz tartozó, a magyar–szlovák határ közelében levő Kány, Keresztéte, Pamlény, Perecse, Szászfa és Viszló valós lélekszáma ugyanis együtt nem éri el a háromszázat.
Cél a megmaradás a falvakban
E törpefalvak közül Viszló fekszik a legnyugatabbra, ahol Kisfalusi Imre polgármester 2014 óta áll a település élén, ő a helyi görögkatolikus egyház mindenese is. Mivel 1968-ban a faluba született, és azóta is itt él, van rálátása a község elmúlt fél évszázados történetére.
A településen akkoriban hetvenhat ingatlan állt, és a házakban mind laktak is. Amikor megszülettem, még több mint kétszázan éltek itt, míg most összesen 65-en vannak hozzánk bejelentkezve, de közülük sem lakik mindenki itt. Én annak idején az első osztályt még itt jártam Viszlón, a körzetesítés után azonban már a rakacai iskolába utaztam be. Most összesen két 14 év alatti gyermek él a faluban
– meséli a polgármester. Szavai szerint régebben mindenki gazdálkodott helyben, minden portán volt szarvasmarha, disznó és baromfi, termelőszövetkezetet viszont nem szerveztek a településen. A családok önellátásra voltak berendezkedve, ami még úgy is igaz, hogy sokan eljártak dolgozni. Aztán a fiatalok elvándoroltak, a lakosság elöregedett, így most már csak hatvan ház van a faluban, sok üres, némelyik pedig már kifejezetten romos is. – A gazdálkodás időközben jórészt megszűnt, tyúk azért van még a házaknál, néhányan sertést is tartunk, de tehenet már csak három portán találni, összesen nyolcat – sóhajt fel Kisfalusi Imre.
Viszló lélekszáma azért csökkent, mert az üresen maradó házakat jellemzően nem vásárolta meg senki, kevesen költöztek be a faluba. Aki mégis, az annak köszönhetően tehette meg, hogy az önkormányzat felvásárolta a romos ingatlanokat, rendbe tette azokat, és maga értékesítette a portákat. Ezeket a házakat többnyire hétvégi háznak vásárolták meg vadászok és pihenni vágyó családok, köztük szlovákok is. Egy család azonban be is költözött a faluba, ők Kassán dolgoznak. Sokat elárul, hogy a görögkatolikus pap már a Felvidékről, Tornahorvátiból jön a településre misézni.
– A célunk a megmaradás, fontos, hogy itt éljünk, hogy rendben tudjuk tartani a települést. Főként a Magyar falu programnak köszönhetően kicsit fejlődni is tudtunk, felújítottuk a közösségi házat, fűkaszát, fűnyírót vásároltunk, és fejlesztettük a játszóteret is. A községháza pedig uniós forrásból újult meg – emeli ki Kisfalusi Imre.