Grósz Károlynak 1989-ben, az MSZMP utolsó, vitáktól terhelt ülésén feltették a kérdést, mit tud az 1956 utáni megtorlásról és a párt ebben játszott szerepéről. Grósz ott Kádárt idézve azt mondta,
hogy a párt nem szólt bele semmibe, tudomásul vette az ítéleteket, de egy esetben, amikor egy Thököly úti kórházban egy fiatal doktornő vízzel vagy méreggel megölt valakit, és nem akarták halálra ítélni, a párt közbelépett
– idézte fel Tóth Ilona, a mártír medika kivégzésének 66. évfordulóján M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese lapunknak.
A már említett 1989-es MSZMP ülésén elhangzott: „Ha egy ávóst végeznek ki tudatosan, akkor az egy politikai ügy, nincs mese. Ha viszont tévedésből, akkor köztörvényességgé válhat a dolog, és esetleg nem kötél általi halál az ítélet.” M. Kiss Sándor felhívta a figyelmet, hogy a Tóth Ilona-ügy tárgyalásakor hamis iratanyagok készültek, viszont a 90-es években, amikor a semmisségi törvények születtek, a jogászok azokból a peranyagokból tudtak csak dolgozni, amik 1956 után készültek. − Történeti kutatás hiányában a Tóth Ilona-ügy iratait még 1994-ben is elfogadták. Az ügyet csak 2001-ben zárták le, amikor a negyedik semmisségi törvénnyel vált érvénytelenné Tóth Ilonának a halálos ítélete – hangsúlyozta a történész.
1956. november 19-én, 20-ra virradó éjszaka tartóztatták le Tóth Ilonát és társait − aki akkor a Péterfy utcai kórház kisegítő, Domonkos utcai részlegének volt a megbízott vezetője − röplapozás és illegális sajtótermék terjesztése miatt. M. Kiss Sándor kiemelte: november 21-én Kádár az MSZMP ülésén tartott egy eligazítást, miszerint nem foglalkoznak eleget az ellenforradalom bestialitásával. Később kiderült: ugyanerre a napra, 21-re dátumozva − amelyre Kardos Sándor, Tóth Ilona védőügyvédje hívta fel a figyelmet, hogy ez egy utólag készült irat − már gyilkossággal vádolták meg a medikát és társait.
Fontos kiemelni, hogy
1957 májusában Kádár János egy nemzetközi, baloldali újságíró-delegációt fogadott, akiknek elmondta: nagyon sajnálja Tóth Ilonát, de még inkább Kollár Istvánt, akit hihetetlen kegyetlenséggel öltek meg. A történész professzor hangsúlyozta: B. Tóth Matild bíró kegyelemre méltónak találta a medikát, ugyanis először életfogytiglani büntetést akart kiszabni Tóth Ilonára, majd másodfokon mégis halálra ítélte. Később egy régi osztálytársa megkérdezte: – Miért tetted? − A párt kérte tőlem
− válaszolta a bírónő.
– Hogy egészen pontosan mi történt azon a november 19-i estén, az a mai napig nem világos, de akkor és úgy nem történhetett meg, ahogy a peranyagokban szerepel – jelentette ki a történész. Mint mondta, a kutatás során abból indult ki, ami az eredeti periratokban van. A vád szerint Tóth Ilona és két társa különös kegyetlenséggel megölték Kollár István szállító munkást a Domonkos utcai kórház harmadik emeletén egy mosdóban. Kollárt először beinjekciózta a medika, de az nem sikerült, ezért szíven szúrta, valamint a vele lévő két férfi meg is taposta az áldozatot. − Tulajdonképpen mi pótnyomozást folytattunk – emelte ki a történész. Mint mondta: a kórházban, a harmadik emeleten van egy hosszú folyosó, ahol két lépcső vezet fel a következő részlegre. Mindkét lépcsőn állt egy-egy őr. A vád szerint nem volt a gyilkosságnak szemtanúja, azonban a vallomásokból kiderült, hogy körülbelül 15-20 ember tartózkodott azon a helyszínen.
M. Kiss Sándor hangsúlyozta: a szemtanúk hiányánál sokkal fontosabb, hogy a belügyi orvos szakértők a bírósági szakértőtől olyan üzenetet kaptak, hogy vizsgálják meg holttestet és mutassák ki a gyilkosságra utaló jeleket. A végeredmény: semmi fajta idegen anyagot vagy nyomot nem találtak. – Amikor az egyetemen a diákjaimnak beszéltem Tóth Ilona ügyéről és a kihallgatásáról, mindig kiemeltem, hogy egy próbát csináljon meg mindenki magán: álljon oda a fal mellé, tegyen egy ceruzát úgy a falra, hogy a hegye a falon legyen, a tompa része a homlokán, és álljon egyenesen. De amikor egy kicsit megmozdul, egy vasalóval vágja magát derékba. Engem nem tartóztattak le, én nem tudom, hogy mit bírtam volna ki, de tartok tőle, hogy nem sokat – utalt arra, hogy milyen módon csikarhattak ki a vádat igazoló vallomást a fiatal medikából.
Borítókép: M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész (Fotó: Bach Máté)
