– Logikus lépés, hogy ön vezeti majd a Fidesz listáját a jövő évi EP-választáson, hiszen eddig is ön volt az arca a Brüsszellel szembeni küzdelmeknek. Milyen szerepet vállal majd a kampányban?
– Az nem titok, hogy a magyar érdekekért elkötelezetten dolgozó állami vezető voltam eddig is, de erre a kampányra sokkal jobban fel kell készülni, mint korábban. A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni. Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.
Hatalmas megtiszteltetés volt számomra ez a négy év, és felemelő érzés volt a magyar érdekeket képviselni.
Ezt fogom tenni a jövőben is, de most már egy kampány fókuszában. Az alaphírt nem szeretném megerősíteni, hiszen a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges. Az viszont igaz, hogy az Európai Parlamentben képzelem el a jövőmet.
– Nemrég úgy nyilatkozott, hogy bizalomhiány van az Európai Unió és hazánk között. Ezt a bizalomhiányt szeretné orvosolni vagy tovább harcolni, ha szükséges, más helyen, más eszközökkel?
– A bizalomhiány korrekt megállapítás, de szerintem ennek az iránya más, mint ahogy a balliberális média tálalja:
Magyarország uniós intézményekbe vetett bizalma sérült súlyosan az utóbbi időben.
Bár mi törekedtünk az együttműködésre, józan kompromisszumokra, ők az ígéreteiket számtalanszor nem tartották be, egészen magas vezetői szinten sem. Nem titkolt célom, hogy az európai kapcsolatrendszerünkben sokkal több szövetséget építsek, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni. Azt látjuk, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Erre kell alapozni. Mindig azt mondtam, hogy nem az számít, ki, milyen pártcsaládhoz tartozik, a lényeg az, hogy meg kell dönteni az unióban uralkodó aránytalan balliberális túlsúlyt.
Vissza kell térnie egyfajta józanságnak, amely az európaiak érdekeit helyezi előtérbe, legyen szó migrációról, genderről vagy éppen háború és béke kérdéséről. Engem ez a cél vezérel, nyilván úgy, hogy ezekben az ügyekben a magyar álláspont nyerjen teret.
Azt gondolom, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésemkor elvállaltam, elvégeztem. Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra. Épp tegnap hirdettük ki a spanyol és belga partnereikkel Luxembourgban az úgynevezett trióprogramot, és egy egész kormányzati struktúrát állítottuk fel az elmúlt hónapokban a 2024 második szemeszterében esedékes uniós elnökségünk sikeres lebonyolítása érdekében. A klasszikus igazságügyi területeken különösen büszke vagyok arra, hogy az áldozatsegítés országos hálózatát szinte teljesen kiépítettük, az utódomnak csak át kell vágnia hiányzó szalagokat. A családjogi jogalkotás terén sokat tettünk a gyermekek és a családok jogainak erősítése érdekében a civil szférával és a jogalkalmazókkal együttműködve. Első kinevezésemkor pedig történelmi méretű bírói és ügyészi illetményemelést hajtottunk végre. Egy fantasztikus minisztériumban, fantasztikus kollégákkal dolgozhattam együtt, akiknek nagyon hálás vagyok mindenért. Úgy érzem, sokkal többet tudok tenni a jövőben, ha az én elköteleződésem a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap főszerepet. Európa jövője szempontjából most a kampány az elsődleges: el kell hitetni az európai jobboldallal, a konzervatívokkal, hogy képesek megnyerni ezt a választást. Ez a munka pedig teljes embert kíván.
– Konzervatív fordulat reményéről beszélt, de van-e erre bármi esély Európában?
– Vannak biztató jelek. Az európai emberek problémáira ma már nem adnak válaszokat a liberális irányba eltolódott, egykor klasszikus konzervatív politikát folytató pártok Nyugat-Európában. A baloldal, a progresszív liberalizmus, a zöldpártok sokaknak okoztak csalódást. S ha a spanyol Vox vagy az olasz Fratelli sikereire gondolunk, akkor látnunk kell, hogy hiába a pártokra ráragasztott stigmák: a választók a saját valóságérzékelésük alapján szavaznak. Egyre több állampolgár szeretne visszatérni azokhoz az alapértékekhez, amelyeket ezek a pártok képviselnek. Én az emberekben hiszek, s nekünk van mit mondanunk számukra Magyarországon és Európában is. A magyar módszer alapja a konzultáció, a közvetlen választói kapcsolat.
Érdemes megkérdezni az emberek véleményét, érdemes őszinte és egyszerű jelszavakat a zászlónkra tűzni, mint például: No migration, no gender, no war!
– ahogy a CPAC-en a miniszterelnök fogalmazott. Hiszek abban, hogy a siker kulcsa az lehet, ha ezt a felfogást minél több helyen magukévá teszik. Természetesen én is olvasom a felméréseket, amelyek szerint nem jön össze ez a fordulat. De ha csak azt nézzük, hogy Európában jövő ilyenkor öt igazi konzervatív családhoz tartozó miniszterelnök is lehet, az új helyzet lesz a kontinens politikai térképén. Ez ki tudja zökkenteni az eddigi politikai logikát. Bizakodó vagyok, mert már egy kicsi súlyponteltolódás is befolyásolni tudja, hogy kik lesznek Európa csúcsvezetői. 2024-ben nagyon izgalmas események lesznek, én pedig szeretnék aktívan közreműködni abban, hogy Magyarországon, de külföldön is egyre többen megismerhessék a magyar receptet, s hogy minél több szövetséget köthessünk.
– Addig viszont van még egy év, van néhány folyamatban levő fontos dolog, amikhez önnek van, lehet köze. Az egyik ilyen az európai uniós pénzek kérdése. A napokban elterjedt például, hogy a Magyarországtól és Lengyelországtól visszatartott pénzek egy részét az unió már odaadta Ukrajnának, „trükkök százaival” elrejtve ezeket a tranzakciókat. Van-e jogi lehetőségünk megismerni az ezzel kapcsolatos tényeket?
– Az uniós aktusokat, döntéseket meg lehet támadni az Európai Unió Bíróságán, de ennél sokkal nagyobb a politikai probléma. Friss élményeim vannak a legutóbbi stockholmi informális tanácsülésről, ahol egy esetlegesen nyolc új tagállammal kibővült Európai Unió mindennapjait próbáltuk elképzelni. Ukrajnában például már a háború előtt is az egy főre jutó GDP jóval az uniós átlag alatt volt. Azaz, ha ez az ország csatlakozik, hirtelen egyik napról a másikra papíron mindenki gazdagabb lesz a mostani tagállamok közül, mint az uniós átlag. Ezzel kiüresedhet a kohéziós politika, amely a GDP-arányos fejlettség mutatóján alapszik. Erre a kohéziós országok nyugati barátai hívták fel a figyelmet. Látszik tehát, hogy nem egyedül vagyunk, akik szerint nagyon át kell gondolni a következő időszak stratégiai lépéseit. Az ukrán gabonaexport okozta riadalom még csak az előszele annak, hogy milyen unió vár ránk, ha nem figyelünk.
Brüsszelben a jövőben sem fognak aranyalmát termő fák nőni, tehát vagy a meglévő forrásokat kell újraosztani – ami a jelenlegi szabályok és megállapodások megkerülését feltételezi –, vagy hiteleket felvenni, ami szintén rossz irány.
Európának nagyon súlyos gazdasági kihívásai vannak és lesznek a jövőben, és a döntésekből nem lehet kihagyni a polgárokat.
– Nemrég egy előadásában azt mondta, hogy azért is próbálja az Európai Parlament akadályozni hazánk uniós elnökségét, mert félnek. Ugyanis Magyarország az elnökség egyik prioritásaként azt nevezte meg, hogy igen alaposan megvizsgálja a jogállamiság érvényesülését az európai uniós intézményeknél is. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Pontosan azt jelenti, amitől félnek. Egy újabb stockholmi élmény: jogállamisági szimpóziumon vettem részt, s azzal kezdtem, hogy én vagyok ott az egyetlen ember a teremben, aki a hetes cikkelyről vagy a jogállamisági eljárásokról valós információkkal tud szolgálni. Amíg mindenki más csak beszél róla, mi már öt éve „csináljuk” a mindennapokban. A magyar példát bemutatva hangsúlyoztam, hogy a közös értékeket nem lehet politikai nyomásgyakorlásra használni. Erre még az ott lévő bírósági elnök sem tudott mást mondani, mint 20-30 évre visszamenőleg jogeseteket sorolt fel, amelyek azt bizonyították, miszerint az intézményeknek is be kell tartaniuk a jogszabályokat. Tehát terjed már a híre az ötletünknek, a célkitűzésünknek, ahol a téma napirendre vétele sokkal fontosabb, mint az, hogy végül születik-e bármilyen uniós dokumentum elnökségünk alatt ebben a témában. Fel kell tennünk a kérdést: van-e a hóhérnak akasztási engedélye? Politikai ellenfeleinknek is önvizsgálatot kell tartaniuk. A jogállamisági elvek vizsgálatára pedig bőven van okunk, itt van például az Európai Bizottság vagyonnyilatkozati rendszere.
Kiderült nemrég, hogy egy főigazgatónak, aki nálunk nagyjából egy államtitkárnak felel meg, semmiféle vagyonnyilatkozati kötelezettsége nincs. S így megtörténhet, hogy az egyik főigazgató velünk szemben fellép a mi vagyonnyilatkozati eljárásunk miatt, neki meg luxusszállodája van Balin.
Ezt nem is titkolta. Hogy lehet, hogy ez nem probléma a bizottság szemében, amikor tudjuk, hogy iszonyatos mennyiségű fejlesztési forrás megy a harmadik világba, s ez egy olyan bevételi forrás, ami konkurál a biztosi jövedelemmel. Hogy lehet, hogy nem kell erről tételes jövedelembeszámolást adni? Tőlünk meg lassan, kis túlzással, azt is kérik, hogy az utolsó ükunokánk vagyonbevallását is tegyük nyilvánossá. Ez a példa is igazolja, hogy az EU jelenlegi működésében, ha van politikai akarat, akkor megtalálják hozzá a saját jogértelmezésüket. Az említett szimpóziumon is felhívtam arra a figyelmet, hogy ez már nem a jogállam, hanem pontosan annak a kiüresítése: amikor nem a jogszabályok határozzák meg a kereteket, hanem a kereteket igazítják a politikai célokhoz. Amikor azt kérjük, hogy mindenki maradjon a saját hatáskörén belül, akkor azt nem jogállam ellenében, hanem éppen annak védelmében kérjük.
Meg kell értetnünk az intézményekkel és egyes politikusokkal, hogy nem tehetnek meg mindent.
És akkor még az Európai Parlamentben meglevő korrupcióról nem is beszéltünk…
– Van-e, lesz-e ezekre a felvetésekre bármilyen fogadókészség az Európai Parlamentben?
– Ezekről nagyon fontos, hogy beszéljünk, és behozzuk a témát a mindennapi politikai vitákba. Vannak olyanok, akik a jogállamisági vitákban egyfajta missziót, küldetést látnak, mint a Soros-hálózat emberei. Nekik ez a feladatuk, s természetesen ezért mondanak borzasztó dolgokat rólunk. De szerintem – és lehet, hogy bizakodó vagyok –, sokan vannak olyanok is nemzetközi kritikusaink között, akik részt vesznek ebben félreértelmezett jogállamisági harcban, de akiket a megfelelő kérdések feltevésével meg lehet győzni.
Azt is megfigyeltem, hogy egyes tagállamok akkor is szavazatukat adják bizonyos döntésekhez, ha nekik ugyan nem jó, de bíznak abban, hogy a látszólagos fals európai összhangért, viselkedésért cserébe őket soha senki nem fogja vegzálni, ha otthon nem hajtják végre a döntéseket.
Az egyre mélyülő Európa esztelen erőltetése így viszont széteséshez, dezintegrációhoz fog vezetni. Őszinteségre van szükség, a nemzeti érdek egyértelmű meghatározására és kölcsönös tiszteletre, mert így tud egyben maradni az unió. És akkor visszatérünk oda, amit hetven évvel ezelőtt kitaláltak az európai atyák, hogy nem az államok elnyomása a cél, hanem egy nagyobb cselekvési tér megnyitása számukra, amiben mindannyian sikeresek vagyunk, s tudunk egymás sikerének is örülni.
