A Szegeder.hu Alapítvány tavaly április 28. és december 31. közötti 8,9 millió forintos bevételt termelt, adózott eredményük 2,8 millió lett, de nyertek 18 ezer dollárt is a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok európai programján 2020 végén.
Baranya vármegyében a Freedom Média Nonprofit Kft. felelős a helyi dollármédia kiadásáért, aminek 2020 óta egyre jobb az adózott eredménye. Tavaly valamivel több mint hárommillió forintot kerestek, és talán nem véletlen, hogy épp az ellenzéki előválasztás évében nőtt nagyot a forgó- és pénzeszközök (m)értéke. Mint arról a Magyar Nemzet már korábban beszámolt , a baranyai lap az elmúlt években együttműködött az N-OST nevű nemzetközi, Berlinben székelő médiaszervezettel, a Transparency International Magyarországgal, és a TASZ-szal, de támogatást fogadtak el a Hadházy Ákos képviselőhöz kötődő Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványtól is. Ezenkívül
szoros kapcsolatot ápoltak a Deutsche Wellével, a londoni Thomson Foundationnel, és a 2021-es évre nyertek el pályázati, részben a működést segítő forrást a Soroshoz kötődő, berlini székhelyű, Open Society Initiative for Europe (OSIFE) nevű civil szervezettől is.
A Nyugat Média és Világháló Egyesület adja ki a baloldal győri és szombathelyi médiabástyáit. 2021-ben 66 millió forintnál is több bevételt értek el, adózás utáni eredményük pedig hárommillióra duplázódott. A központi költségvetési is támogatta őket, de emellett érkezett adomány az Európai Unió költségvetéséből is: 2021-ben mintegy 26 millió forintot, 2020-ban kicsivel több mint 28 millió forintot juttattak a baloldali kiadónak. Cél szerinti juttatásként hírügyeleti tevékenységre 2020-ban 2,5, 2021-ben pedig másfél millió forintot jelöltek meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!