Hallgat a Telex a Parlamentben elszundító munkatársa ügyében

Simor Dániel zokniban aludt tudósítás közben az Országgyűlésben, belépési jogosultságát felfüggesztették.

2023. 09. 27. 17:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Simor Dániel, a Telex munkatársa két nappal ezelőtt a Parlamentben pihente ki fáradalmait, országgyűlési tudósítása közben szundított egyet, amihez még a cipőjét is levette. A jelenetről fotó is készült és a Mandiner megkeresésére az Országgyűlési Hivatal is reagált az újságíró viselkedésére, amelyről a Telex szakmai igazgatóját, Dull Szabolcsot is értesítették. A hivatal azt írta: Simor Dániel az Országházhoz és az Országgyűléshez méltatlan módon viselkedett, valamint megsértette azok tekintélyét. Ezért az őszi ülésszak végéig felfüggesztették belépési jogosultságát az Országházba. 

Lapunk megkereste a Telexet az eset kapcsán. Többek között azt tudakoltuk, megengedhetőnek tartják-e, hogy újságíróik így töltsék el az időt a Parlament épületében, illetve megtiltják-e a jövőben a tudósítóiknak, hogy a helyszínen elaludjanak. 

Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket. 

Borítókép: Simor Dániel az Országházban alszik (Forrás: Deák Dániel Facebook-oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.