A szocialista–DK-s vezetésű önkormányzat cégének, a Tettye Forrásháznak az igazgatótanácsában nincs olyan személy, akinek lenne kifejezetten közművek működtetésével kapcsolatos végzettsége, de egy baráti ügyvédnek már évek óta helye van az igazgatóságban – írja a Baranya Vármegyei Hírportál. A Tettye Forrásház Pécs és 14 környékbeli település lakóit látja el ivóvízzel, továbbá gondoskodik a pécsi háztartásokban, iparban és 12 környékbeli településen naponta keletkező szennyvíz elvezetéséről, kezeléséről.
Újabb botrány a baloldal vezette Pécsen
Egy önkormányzati cégben nincs olyan személy, akinek a területhez megfelelő végzettsége lenne.

A lap emlékeztet: a cég élén több változás is történt, miután Péterffy Attila baloldali polgármester átvette a hatalmat, a korábbi szakmai irányítást eltávolította a vállalat éléről, majd ezt követően a saját maguk által Pécsre hozott vezérigazgató távozott, akinek több konfliktusa is volt a szűk városvezetői elittel.
A cikk szerint a cég igazgatóságát Péterffyék úgy alakították át, hogy abból kikerüljön a közművek üzemeltetésében jártas szakember, Vida János. A Pétáv Kft. ügyvezetőjét ugyanis már két éve eltávolították, helyére a volt MSZP-s alpolgármester fiát, Meixner Barnát, a Biokom igazgatóját ültették.
Szintén a pártos vonalat erősítette a vállalatnál Szabó Szilárd is, aki a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi vezéreként tevékenykedett az igazgatótanácsban, és baráti szálak fűztek a pécsi szocialista háttéremberekhez. Szabó azonban a közelmúltban a felmondott, és nemcsak a Vagyonhasznosítót, hanem a várost is elhagyta nyáron.
Helyére a Tettye Forrásház igazgatóságába azt a Hummel Márkot delegálta a baloldal, aki karbantartási vezetőből lett a Zsolnay kulturális negyed igazgatója, és szintén MSZP-s kapcsolatokkal bír.
A cikk szerint a változatlanságot a Tettye Forrásház igazgatóságában a MSZP-s képviselőjelöltséggel, az ügyvédi kamara elnöki posztjával is sikertelenül próbálkozó, rendkívül vagyonos Péterffy-barát ügyvéd, Bodnár Imre jelenti, akinek politikailag közvetlen ráhatása van a vállalat stratégiai döntéseire.
A nemzeti oldal véleménye szerint mindez arról tanúskodik, hogy Péterffyék kockázatosnak tartják, ha egy külsős személy – egy szakember – rálátna az ott zajló folyamatokra. A vármegyei lap kiemelte, hogy az önkormányzat elé került első félévről szóló beszámoló szerint hat hónap alatt 641 milliós veszteséget hozott össze a Tettye Forrásház, ami miatt pedig négyszázmilliós gyorssegélyt kellett adni a cégnek.
Emellett a féléves beszámolóból kiderült, hogy a céges vezetők prémiumára és hűségjutalomra 74 millió forintos céltartalékot képeztek a vállalatnál még ilyen körülmények között is. A vezérigazgató számára pedig olyan prémiumkiírást adtak meg az MSZP–DK-s városvezetők, hogy már 1,27 milliárd alatti év végi veszteség esetén is járhat neki a prémium.
Nemrég lapunk megírta, hogy hiába rendelték be a városházára az önkormányzati cégek vezetőit a pénzügyi és ellenőrzési bizottság ülésére, az öt főből álló grémium három tagja sem jött el a már jóval korábban meghirdetett ülésre. Az ülésen arról is kérdezhették volna a politikusokat, hogy miért fokozták a városi vagyon kiárusítását a Pécsi Vagyonhasznosítónál, hogy a Tettye Forrásház működőképessége vajon fennmaradhat-e az év végéig, valamint a közterület-felügyeletnél történt furcsaságokról és az állítólagos „önkormányzati átvilágításról” is érdeklődhettek volna.
További Belföld híreink
Borítókép: Péterffy Attila pécsi polgármester (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Dopeman vs. Magyar Péter – Menczer Tamás ítéletet hirdetett
A politikai igazgató nem állítja, hogy mindennel egyetért, amit Dopeman valaha tett, írt vagy mondott, azonban szerinte most a jó ügyért harcol.

Gyurcsány és Márki-Zay mellett is hitet tett, most Magyar Péter körül sertepertél Fleck Zoltán
A baloldali jogtudós feles többséggel akart alkotmányozni, és ágált a hazánknak jogosan járó uniós pénzek ellen.

Magyar Péter még saját erdélyi szövetségesét is lerománozta
Kellemetlen.

Tragikus baleset történt Kecskemétnél, egy ember meghalt
Halálos ütközés történt Kecskemét külterületén, többen megsérültek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Dopeman vs. Magyar Péter – Menczer Tamás ítéletet hirdetett
A politikai igazgató nem állítja, hogy mindennel egyetért, amit Dopeman valaha tett, írt vagy mondott, azonban szerinte most a jó ügyért harcol.

Gyurcsány és Márki-Zay mellett is hitet tett, most Magyar Péter körül sertepertél Fleck Zoltán
A baloldali jogtudós feles többséggel akart alkotmányozni, és ágált a hazánknak jogosan járó uniós pénzek ellen.

Magyar Péter még saját erdélyi szövetségesét is lerománozta
Kellemetlen.

Tragikus baleset történt Kecskemétnél, egy ember meghalt
Halálos ütközés történt Kecskemét külterületén, többen megsérültek.