Újabb botrány Pécsen, nem tudták meghallgatni a baloldali cégvezetőket

Az öt főből álló pénzügyi bizottság három baloldali tagja nem jelent meg a keddi ülésen, így nem is tudták érdemben megkérdezni a városi cégek vezetőit, miként gazdálkodtak a rájuk bízott közvagyonnal. Arról is kérdezhették volna a politikusokat, hogy miért fokozták a városi vagyon kiárusítását a Pécsi Vagyonhasznosítónál.

Forrás: BAMA2023. 10. 04. 9:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába rendelték be a városházára az önkormányzati cégek vezetőit a pénzügyi és ellenőrzési bizottság ülésére, az öt főből álló grémium három tagja sem jött el a kedd reggelre, már jóval korábban meghirdetett ülésre – írja a Baranya Vármegyei Hírportál.

 Péterffy Attila Pécs polgármestere (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
 Péterffy Attila, Pécs polgármestere. Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter

Mint a Magyar Nemzet is beszámolt róla, szinte már nem telik el hét anélkül, hogy ne derülne fény egy-egy újabb nyomozásra, ami érinti a pécsi városvezetést vagy a városvezetéshez kapcsolódó ügyet. A múlt héten az derült ki, hogy elrendelték a nyomozást, amiért a Polgármesteri Hivatal több mint négyszázmillió forintot vont le egy pécsi számláról, most ismét önkormányzati bérlakások körül észlelt visszásságokat a Pécsi Ellátó Központ vezetője, és meg is tette a feljelentést.

 

Menekül a baloldal?

A lap szerint a két MSZP-s állítólag beteg lett, míg a zöldbiztos, az LMP-s Kóbor József állítólag dolgozott. A Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető vezette bizottság mellé kirendelt városházi apparátus tagjai nagyjából félórás telefonálgatás után is csak annyit tudtak elérni, hogy a bizottság két tagjától megtudták, nem jönnek el az ülésre, a harmadik baloldali társuk pedig már előtte kimentette magát.

Két MSZP-s beteget jelentett, míg

a Gyurcsány Ferenccel a háttérben egyezkedő Péterffy Attilát segítő LMP-s Kóbor József a civil munkájára hivatkozva nem érkezett meg.

Csizmadia mellett még Topán László, a Tiszta Kezek Frakció képviselője jött el. Topán az, aki a Mandulás kempingben az MSZP-s luxusberuházás megakadályozása miatt vált kegyvesztetté a baloldalon.

 

Milyen kérdések elől menekülhettek?

A cikk szerint többek között arról is kérdezhették volna a politikusokat, hogy miért fokozták a városi vagyon kiárusítását a Pécsi Vagyonhasznosítónál, hogy a Tettye Forrásház működőképessége vajon fennmaradhat-e az év végéig, valamint a közterület-felügyeletnél történt furcsaságokról és az állítólagos „önkormányzati átvilágításról” is érdeklődhettek volna.

Egyébiránt az, hogy a baloldaliak nem érkeztek meg az ülésre, nem kizárt, hogy összefüggésben van az újabb nyomozásokkal a városháza körül.

A múlt héten robbant ki az újabb botrány, miszerint nyomozást rendeltek el amiatt is, hogy a pécsi kistérségi társulástól úgy vettek el több mint négyszázmilliót Péterffyék, hogy azt a pécsi jegyző is jogszerűtlennek találta. Ezen a héten pedig az is kiderült, hogy az önkormányzati lakások kiutalása körüli újabb anomáliák miatt is nyomozás indult az önkormányzatnál. Szintén nyomoznak vesztegetés elfogadása miatt az önkormányzati bérlakások ügyében, valamint a Mandulás kemping és a Bőrklinika cseréje miatt is hűtlen kezelés gyanújával.

A nemzeti oldal által vezetett pénzügyi bizottsággal együtt ülésezett volna az MSZP-s vezetésű gazdasági bizottság, amely szintén csonkán ugyan, de még éppen határozatképesen hallgatta végig a cégvezetők beszámolóit. A baloldaliak részéről így egyetlen érdemi és lényegi kérdés sem merült fel a baloldali irányítás alatt lévő vállalatok működése kapcsán.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.