Magyarország számára egyértelmű siker volt az amerikai elnök és a magyar kormányfő múlt pénteki találkozója, amelynek minden eleme hasznos és jövőbemutató – mondta a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtökön este.

Boros Bánk Levente rámutatott, hogy a találkozó több volt egyszerű protokolláris eseménynél, sőt, a két politikus közötti összhang miatt nem is lehet más találkozókhoz mérni.
Az amerikai elnök Magyarország és Európa legerősebb vezetőjeként jellemezte Orbán Viktor kormányfőt, akit a korábbi találkozóktól eltérően saját maga mellett kínált hellyel, s az ovális irodában is váltott szót a miniszterelnökkel
– sorolta Boros Bánk Levente, kiemelve, hogy a szaktárcák vezetői is tárgyaltak a találkozón.
A műsor másik vendége, Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár szerint egyértelmű sikerről mindaddig nem lehet beszélni, amíg a találkozó eredményeit nem foglalják írásba, ezzel együtt magyar részről kudarcnak semmiképpen sem lehet nevezni a két vezető találkozóját, hiszen a két politikus között komoly szimpátia van – hangsúlyozta.
Boros Bánk Levente ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy
a két vezető között a személyes barátságnál több, bajtársi viszony van, hiszen azonosak motivációik, céljaik, patrióta hozzáállásuk saját országukhoz, így könnyedén megértik egymást.
A konkrétumok kapcsán Szent-Iványi István azt mondta: meg kell várni, hogy a magyar féltől érkező bejelentések átfussanak az adminisztráción, ugyanis egyelőre sem az orosz energiahordozók vásárlásával kapcsolatos engedmények, sem a pénzügyi védelem részletei nem ismertek pontosan. Boros Bánk Levente ennek kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a magyar bejelentéseket nem cáfolta a Fehér Ház, ami valószínűsíti az elhangzottak valódiságát, a részletkérdések pedig üzleti természetűek szerinte.
A pénzügy védőháló mibenléte ugyan még kérdéses, de Szent-Iványi István szerint Magyarország számára az lenne a legjobb, ha soha nem lenne rá szükség. Ha egy ilyesmit igénybe kellene venni, vélekedése szerint az azt jelentené, hogy az ország pénzügyi bajban van. Boros Bánk Levente ehhez hozzátette: több, választás előtt álló országgal előfordult már az a helyzet, amikor pénzügyi érdekcsoportok, külföldi spekulánsok pénzügyi nyomást gyakorolnak, akarattal gyengítik a nemzeti fizetőeszközt.
Az ilyen próbálkozások kivédésére szerinte nagyon is alkalmasak lehetnek a megállapodás eredményeként létrejövő intézkedések.
A két szakértő egyetértett abban, hogy az Egyesült Államokkal való szorosabb gazdasági, pénzügyi kapcsolat előnyére válhat Magyarországnak. Szent-Iványi István szerint viszont a nyugati kapcsolatokra kellene áthelyezni a hangsúlyt, míg Boros Bánk Levente meglátása szerint
Magyarország érdeke, hogy a keleti nagyhatalmakkal is szorost viszonyt ápoljon.
Az orosz olajvállatokra kivetett szankciók alóli magyar mentességről Szentiványi azt mondta, az Egyesült Államok szankciókat kezelő hivatalának (OFAC) rendelete alól egyelőre még semmilyen mentességet nem kapott Magyarország. Azt mondta, ellentmondóak az információk: Orbán Viktor szerint időkorlát nélküli megállapodást kötöttek, a Fehér Ház szóvivőjének állítása szerint egyéves mentességet kap Magyarország, a Washington Post értesülése szerint Trump elnök megígérte Orbán Viktornak, hogy mérlegeli a kérdést. Az OFAC rendeletének módosítási határideje november 21.



















