Öt ikonikus festmény az 1848-as forradalomról

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit számos ikonikus festmény örökítette meg, amelyek a magyar történelmi festészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak. E remekművek közül emelünk ki most ötöt, amelyekkel ha máshol nem, a tankönyvekben már biztosan találkozott.

2026. 03. 15. 5:50

Thorma János: Talpra, magyar! Forrás: hung-art.hu

Borsos József: Nemzetőr (1848)

Öt ikonikus festmény az 1848-as forradalom és szabadságharcról — *Borsos József: Nemzetőr (Forrás: Wikipédia)*

A tankönyvekből is jól ismert Nemzetőr című festmény az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legismertebb és legikonikusabb alkotása. A festmény egy elszánt nemzetőrt ábrázol, ami a forradalom polgári önvédelmi erejének jelképévé vált. A festményen ábrázolt alak kilétét rejtély övezi, több forrás ma is ismeretlenként hivatkozik rá. A Magyar Nemzeti Múzeum blogjában azt írja, hogy a portréfestmény talán azért is ragadja meg szemlélői figyelmét, mert a mai napig nem sikerült meggyőzően azonosítani az ábrázolt személyt.

„A Nemzeti Múzeum 1902-ben Zitterbarth Károly portréjaként vásárolta meg a képet, majd az ismeretlen név helyett hamarosan már Zitterberth Mátyás pesti építészt látták benne. Később azonban meggyőzően igazolódott, hogy Borsos egy másik festményen örökítette meg az építész alakját. A két háború között Lázár Béla felvetésére Rottenbiller Lipótnak, a Közcsendi Bizottmány elnökének és Pest 1848-as polgármesterének tartották. Mivel más arcképeivel való összehasonlítás alapján nem igazolható e feltevés, továbbra sem ismerjük a Nemzetőr ábrázoltját. Az is elképzelhető azonban, hogy az ábrázolt csak a kép kedvéért és a forradalommal való rokonszenvének kifejezéseként vette fel a karszalagot és ült modellt nemzetőrként, ahogy azt Borsos több más úgynevezett »kosztümös« arcképén is láthatjuk” – olvasható a bejegyzésben, melyben Borsos virtuóz festésmódjáról is szó esik.

A kép a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének része.

Kovács Mihály: Csatajelenet (1848)

Az 1848-as forradalom hírére a nemzeti érzületű Kovács Mihály hazasietett Olaszországból, ahol több évet töltött művészete pallérozásáért. A szabadságharc hónapjait Pesten és pártfogója, báró Orczy László tiszaörsi birtokán töltötte. Tüdőbaja miatt eltanácsolták a sorozáson, így nem vehetett részt a katonai küzdelmekben. Elsősorban szemtanúk elbeszéléseiből, valamint újsághírek alapján viszont készített néhány kis méretű, de fontos festményt a szabadságharchoz köthetően. A Csatajelenet című kép a délvidéki harcokból meríti tárgyát, a szabadságharc heroikus küzdelmeit ábrázolja, tükrözve a korabeli nemzeti lelkesedést.

Than Mór: Isaszegi csata (1849)

*Than Mór: Isaszegi csata (Forrás: Wikipédia)*

Than Mór német eredetű család fiaként született 1828. június 19-én Óbecsén. Kalocsán folytatta tanulmányait, majd a pesti egyetemen jogtudományt és filozófiát hallgatott. Ebben az időszakban került szakmai és tanítványi kapcsolatba Barabás Miklóssal, képzőművészti tanulmányait nála kezdte meg.

Bár az 1848–49-es szabadságharcban gyenge fizikuma és betegsége miatt nem harcolhatott, mint Görgey Artúr seregét kísérő festőnövendék, számos fontos eseményt, csatát megörökített,

így született meg az Isaszegi csata című festménye 1849. április 6-án, valamint A komáromi csata 1849. április 26-án. Mindkét művet a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.

Than Mór az akadémikus festészet egyik legmarkánsabb magyarországi képviselője volt. Nagyszámú műve – már pályakezdésétől fogva – a magyar történelem fontos pillanatait és személyiségeit örökíti meg. Emellett portréfestőként, oltárképfestőként és helyzetképek megörökítőjeként szintén elismert alkotó volt. Monográfusa, Cennerné Wilhelmb Gizella így írt róla: „Ha Than nem lett volna, kevesebb magyar művész keze alkotását láthatnánk középületeink falain; helyette talán bécsi festők jutottak volna munkához, akik azt nála jobban aligha végezték volna el. Munkájában hazája iránti szeretet vezette; sokszor az anyagi sikerről is lemondott, csakhogy dolgozhassák és hazája művészetét szolgálja.” Than Mórról korábbi, a Lugasban megjelent cikkünkben olvashat többet.

Thorma János: Talpra, magyar! (1898–1937)

A történet megfestésének gondolata 1898 nyarán, a forradalom 50. évfordulóján jutott Thorma János eszébe, a téma grandiozitása arra sarkallta, hogy nagy méretben, 4x6 méteres nagyságban örökítse meg a nemzet számára is sorsfordítónak tekintett pillanatot. A monumentális, Talpra magyar! című alkotását Thorma 1898-ben kezdte el festeni, és élete végéig, 1937-ig dolgozott rajta. Elképzelése az volt, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén örökíti meg a Nemzeti dalt a forradalom napján elszavaló költőt.

Az első felvázolás után újragondolta a helyszínt. Feldarabolta, megsemmisítette a vásznat.

Gyakran évekre abbahagyta a munkát, miközben más témákba fogott. 1903-ban új kép festésébe kezdett. Végső változatában a kép színtere az Egyetem tér lett. Ide helyezte át a jelenetet, amikor Petőfi az egyetemi ifjaknak újra elszavalja a Nemzeti dalt. Valósággal újraálmodta Pest Belvárosának ezt a terét, hiszen azokból a házakból akkorra már alig állott valami. A főbb szereplők egyértelműen felismerhetőek a festményen, Vasvári Pál és Jókai Mór alakja. Az utóbbi kezében a tizenkét pont kéziratának fehér papírlapjai is kivehetőek. Érdekessége, hogy Thorma saját magát és kortársait is megfestette a tömegben. A festmény hosszú évtizedekig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában hevert összetekerve, és csak az 1990-es évek végén esett át a teljes körű restauráláson.

A mű ma a kiskunhalasi Thorma János Múzeum állandó kiállításának legfőbb ékessége, ahol egy külön erre a célra kialakított teremben látható.

Madarász Viktor: Hunyadi László siratása (1859)

*Madarász Viktor: Hunyadi László siratása (Forrás: wikipédia)*

Habár a középkori magyar történelemből merít, a kortársak számára egyértelműen az 1848-as szabadságharc leverése feletti nemzeti gyászt szimbolizálta. A Hunyadi László siratása a magyar romantikus történelmi festészet emblematikus alkotása, Madarász életművének legnagyszerűbb alkotása.

A tömör kompozíció, a sötét és világos színek ellentéte, a kápolna ablakán átszűrődő fény vagy a holttestet éppen megvilágító két gyertya halvány lángja, a gyász, a bánat, a fájdalom szimbólumai. A festmény a szabadságharc bukása miatt érzett nemzeti tragédia jelképévé vált, hatása óriási volt, mind a korabeli magyar, mind a kortárs francia közönségre. Az elismeréssel a szakma sem maradt adós, és a kép 1860-ban elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét.