Füzes Dániel első mozifilmje az NFI Inkubátor programjának támogatásával valósul meg a Forcodes és a CineSuper gyártásában. Az Ellentétes alapállás az MMA sporton túl a testvéri szeretetről és gyűlöletről szól. A történet szerint Dénes (Nagy Márk) mindennél jobban vágyik arra, hogy a kevert harcművészetek legjobbjává váljon, és ezért a célért bármit hajlandó feláldozni. Egy nap azonban felbukkan kilenc éve nem látott öccse, a siketnéma Balázs (László Gáspár), akiről hamar kiderül, hogy a küzdősportban még a bátyjánál is tehetségesebb. Viszont van közöttük egy régről hozott feszültség, ami a ketrecben hamar a felszínre tör.

Füzes Dániel rendező elárulta, 2014-ben kezdett el hobbiszinten MMA-val foglalkozni az öccsével, innen az ötlet, amelyet négy év alatt alakítottak forgatókönyvvé Bíró Zsombor Auréllal.
Filmünk elsődleges kérdése, hogy vajon visszatalálhat-e egymáshoz két fivér, akiket még gyermekkorukban választott szét az élet, és akik között ott feszül a megbocsáthatatlan bűn, mint egy láthatatlan fal
– hangsúlyozta a rendező, aki szerint nagy kihívás elé állították magunkat, de olyan emberekkel dolgozhat együtt, akiknek a nagy része lassan több mint tíz éve kíséri a pályáján.
Azt érzem, hogy egy ilyen összeszokott családdal biztosan meg fogjuk tudni valósítani ezt a történetet
– tette hozzá.
Szy Marcell producer elmondta: a Füzes Dániel rendezővel közösen készített két rövidfilm után ezt a forgatókönyvet olvasva egyből tudták, hogy egy nagyszerű projekttel állnak szemben, amely ismét tele van olyan izgalmas és érzelmileg túlfűtött jelenetekkel, amelyek képesek lesznek a nézőket a moziszékbe ragasztani.
Küzdősportról szóló filmre még nem volt példa a kortárs magyar filmtörténetben, ezzel ismét egy olyat húzunk, ami egyedülálló
– árulta el a Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám (CineSuper) producerpáros, akik többek között a Minden rendben és Az első kettő című filmeket jegyzik.
Az Ellentétes alapállás operatőre Császár Dániel, látványtervezője Hakkel Borbála, jelmeztervezője Rátkai Dávid, gyártásvezetője Gaszner Veronika. A film Kovács Géza kaszkadőr közreműködésével készül. Az Ellentétes alapállás a tervek szerint jövőre kerül a magyar mozikba.


















