Cáfolta a baloldali sajtó álhíreit Győrfi Pál

Tényekkel és számokkal cáfolta egyes baloldali médiumok híreszteléseit Győrfi Pál, a Mentőszolgálat szóvivője. Mint azt elmondta, az álhírekkel ellentétben 21 helyszínen is fogadják az ellátásra szoruló gyereket Pest vármegyében, melyek közül három helyen kifejezetten gyermekorvosok ügyelnek. Kijelentette, hamisak azok az értesülések, amelyek szerint 72 vidéki mentésirányítót rendelnek a fővárosba a hétvégén, ugyanis valójában kilencen mennek oda dolgozni, hogy tanulják a rendszert.

Forrás: Mandiner2024. 02. 09. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint a szakember tájékoztatott, a korábbi rendszerben az önkormányzatok oldották meg az ügyeletet úgy, ahogy tudták. A legtöbb helyen a betegek nem voltak elégedettek az ellátással. Ez is indokolta a változtatást, hogy jöjjön létre egy egységes, megbízható, jó ellátási színvonalat biztosító alapellátási ügyelet, amely többféle megoldást is felkínál a betegeknek.

Lehet orvossal konzultálni

Ezek közül az első, hogy 

ha valaki felhívja a központi ügyelet 1830-as számát, rögtön egy szakemberrel, szükség esetén orvossal is tud beszélni, konzultálni. Az esetek tíz százalékában már ekkor, telefonon keresztül sikerül megoldást találni a problémára. 

A második lehetőség, amikor mégis csak szükség van a beteg vizsgálatára. Ezt bármelyik ügyeleti telephelyen meg lehet tenni, térbeli korlátozások nélkül. Ha valaki délután négy és este tíz között megy be az ügyeletre, akkor ott háziorvosi ügyelettel fog találkozni. A tapasztalat szerint ugyanis ebben az időszakban inkább háziorvosi problémákkal jelentkeznek a betegek. – Ezért kapcsoltuk be a háziorvosokat a rendszerbe és kiderült, hogy feleslegesek voltak az ezzel kapcsolatos aggodalmak, pánikkeltések. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy sokkal kisebb a betegforgalom, mint egy rendes háziorvosi rendelésen. A súlyos esetek száma pedig elenyésző – mondta  a szóvivő.

Győrfi Pál úgy folytatta: harmadik lehetőség az, ha a beteg nem tud bemenni az ügyeletre, mert például mozgásában gátolt, vagy rossz állapotban van, akkor természetesen kimegy hozzá az orvosi ügyelet és a lakásán ellátják. A negyedik esetben, amikor például infarktusra vagy stroke-ra utaló jelek vannak, a mentésirányító ügyeleti ellátás helyett azonnal riasztja a mentőt. A szóvivő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: 

életveszély esetén továbbra is a 112-t kell hívni!

Laptársunk azért kereste meg a Mentőszolgálat szóvivőjét, mert az Index arról cikkezett, hogy vidéki mentésirányítókat vezényelnek a fővárosba a hétvégi ügyeleti hívások fogadására, akik közül sokan már a felmondásukat fontolgatják, mert „elérték a teljesítőképességük teljes határát”. 

Az RTL Híradója szerint a hívások fogadását a mostani hétvégén átvezényléssel oldja meg a mentőszolgálat, összesen 72 vidéki dolgozót rendelnek fel a fővárosba. Egy név nélkül nyilatkozó vidéki mentésirányító elárulta, hogy muszáj Budapestre menniük, mert nincs más opció. Az átvezénylés miatt pedig már sokan felháborodtak, sőt, a felmondásukat fontolgatják. Az átvezénylés miatt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is tiltakozott.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.