Cáfolta a baloldali sajtó álhíreit Győrfi Pál
Nem három, hanem 21 helyen fogadják az ellátásra szoruló beteg gyermekeket Pest vármegyében – mutatott rá Győrfi Pál.
Nem három, hanem 21 helyen fogadják az ellátásra szoruló beteg gyermekeket Pest vármegyében – mutatott rá Győrfi Pál.

Érthetően elmagyarázza az Országos Mentőszolgálat.

Változás lesz az ügyeleti helyszíneknél is.

Három vármegyében szervezték át az ellátást, az OMSZ ismertette az adatokat.

Az orvosok és a pedagógusok bére is emelkedik január elsejétől – hívta fel a figyelmet lapunknak adott évértékelő interjújában a belügyminiszter helyettese.

Átalakul az alapellátási ügyelet, a védőnői ellátás, a szakápolási rendszer, valamint átvezényelhetők lesznek az egészségügyi dolgozók.

Horváth László a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a gyöngyösi baloldal a háziorvosok tiltakozása ellenére döntött a forrásmegvonásról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Index megszerezte a dokumentumokat.

Róna Dániel azt is elárulta, hogy 2022-ben fontos közvélemény-kutatásokat titkoltak el a választás előtt.

Lassabban terjed viszont a koronavírus.

A miniszterelnök kommentekre válaszolt.

Iszlamista indíttatásból gyilkolt.

Az amerikai tisztviselő történelminek nevezte a találkozót.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Női versenyzőink tökéletes mérleggel zárták az Eb első napját.

A hollandok a vártnál nagyobb kihívás elé állították a magyar válogatottat az Eb-n.

Nukleáris bázissá akarták átalakítani Grönlandot a jégpáncél alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.