Pankotai Lili ígéretéhez híven személyiségi jogi pert indított volt iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma ellen.
Pankotai Lili a TASZ segítségével akarta megleckéztetni a volt iskoláját, végül ez lett belőle
A bíróság tájékoztatása szerint a felek abban állapodtak meg, hogy megpróbálnak peren kívül megegyezni. A Mandiner megkereste a TASZ-t, hogy vajon miért változott a hozzáállásuk a korábban általuk precedensértékűnek nevezett perben.

A lassan „oktatásügyi szakértővé váló”, a karmelita kolostor előtti tavaly nyári tüntetéseken is főszerepet vállaló balliberális aktivista diáklány tavaly januárban a Telexnek adott interjúban jelentette be, hogy beperli gimnáziumát, mégpedig a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével. Mindezt azért, mert a 2022. októberi, trágárságokkal teletűzdelt, egy ellenzéki tüntetésen előadott slam poetry-előadását nem nézte jó szemmel az egyházi iskola vezetése, igaz, egy közleményen túl nem is nehezményezték különösebben. Pankotai végül így is otthagyta a gimnáziumot. És nem is akárhogy!
További Belföld híreink
Érdemes felidézni, miket is mondott Pankotai a Telexnek adott ominózus interjújában. Hosszasan értekezett arról, hogy „lényegében ellehetetlenítették, hogy ott maradjon”, ami „így egyszerre egy tizennyolc éves gyereknek eszméletlen durva”.
Egyúttal úgy fogalmazott, „a pert figyelemfelhívásnak szánja, hogy a többi iskola, vezetőség és tankerület észrevegye, nem mindent engedhetnek meg maguknak és a tetteiknek következményük van”.
Ha én most nem álltam volna ebbe bele, akkor ugyanúgy homokba dugtam volna a fejem
– nyilatkozta a Telexnek, hozzátéve, hogy „egy nyilvános bocsánatkéréssel nem lehetne jóvátenni a történteket.”
Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője az interjúban úgy fogalmazott, hogy „Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. Azt mutatja, hogy valahol meg kell húzni egy határt, eddig lehet a diákokat szívatni.” Hangsúlyozta: arra számít, hogy megnyerik a pert, ami „egy precedens lehet a többi intézménynek is”.
További Belföld híreink
Mindezek ellenére jött a váratlan fordulat
A per végül tavaly novemberben perfelvételi tárgyalással kezdődött meg, amelyen a bíróság meghallgatta az alperest és a felperest, a felek pedig előadták a bizonyítási indítványaikat.
A következő tárgyalási nap január 23-ára volt kitűzve, amelyen azonban a Pécsi Törvényszék a Mandinernek küldött tájékoztatása szerint a bíróság leállította az eljárást.
A felek ugyanis az első tárgyalás után egyeztetésekbe kezdtek a per egyezséggel történő lezárása érdekében.
A bíróság közlése szerint a felek közös kérelemmel éltek az eljárás szüneteltetése érdekében, amit a törvényszék el is rendelt. Hozzátették: négy hónapnyi szünetelés elteltével a per megszűnik, ha ezalatt egyik fél sem kéri az eljárás folytatását.
Az ügyben a Mandiner megkereste a TASZ-t, hogy ki kezdeményezte az egyezséget, illetve miért mennének bele egy ilyenbe, amikor – megfogalmazásuk szerint – precedensértékűnek, figyelemfelhívónak szánták ezt a pert.
A TASZ mindössze annyit közölt, hogy folyamatban lévő eljárás részleteiről annak lezárultáig nem nyilatkoznak.
További Belföld híreink
Borítókép: Pankotai Lili egy balliberális tüntetésen (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter továbbra is rövid pórázon tartja az embereit
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Ferencz Orsolya: Azon dolgozunk, hogy a magyar űrprogram újabb magyar űrutazásokkal folytatódjon
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.

Az új kedvezményes hitel mellett a csok pluszt is fel lehet venni
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter továbbra is rövid pórázon tartja az embereit
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Ferencz Orsolya: Azon dolgozunk, hogy a magyar űrprogram újabb magyar űrutazásokkal folytatódjon
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.

Az új kedvezményes hitel mellett a csok pluszt is fel lehet venni
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.