Szalay-Bobrovniczky Kristóf: 1848 pilléreire kell építeni most is a magyar szabadságot

A miniszter megnyitotta a honvédség megújult kiállítását.

2024. 03. 14. 9:40
MIR_7341
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter HM Központi ünnepség Magyar Honvédség Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az 1848-asok megtették azt, ami előttünk is áll. Ők az akkori történelmi helyzetben megépíthették a saját honvédségüket – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium 1848-–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségén. A honvédelmi miniszter elmondta, a történészek számára is érthetetlen módon sikerült rövid idő alatt egy harcoló erőt felépíteni. Mint jelezte, a veszélyek korában szükséges a honvédség megújítása. 

– A szomszédunkban háború dúl, a Közel-Kelet lángra lobbant, és nem tudjuk, hogy milyen irányba haladunk, ezért építkeznünk kell. Erre regálva a magyar kormány is megteremtette a feltételeket, mivel a védelmi kiadások összege elérte a két százalékot, ami biztosítja az építkezés folytatását 

– tette hozzá.

A tárcavezető jelezte, hogy jó és sikeres programjai vannak a honvédségnek, ami alapjaiban változtatta meg a toborzás rendszerét. Kiemelte, hogy szakítva a NATO-országok gyakorlatával, missziós hadsereg felépítése helyett a területvédelem került a középpontba. Fehívta a figyelmet, hogy elindult a védelmi ipar felépítése is.

– A békeidőben kialakult szervezeti állapotot átalakítjuk egy ütőképes, jól fegyverzett haderő irányába

– szögezte le.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy 1848 pilléreire kell építeni most is a magyar szabadságot. Szót ejtett arról, hogy a magyar fiatalok lelkesedésére – ahogy 1848-ban – szükség van most. Leszögezte, a jövő a szabad nemzeteké, nem pedig hatalmi vagy üzleti érdekeket szolgáló birodalmaké. Mint mondta, jelentős bővülésen ment keresztül a honvédelmi kiállítás, ami azért készült el, hogy a fiatalokhoz közel helyezve mutassa meg azt az izgalmas világot, ami a honvédség számára a mindennapokat jelenti. A miniszter megköszönte mindenkinek a munkáját, amit a honvédség erősítése érdekében tett, továbbá gratulált azoknak, akik az ünnepségen kitüntetésben részesültek, valamint megnyitotta a honvédség megújult és kibővült, modern eszközeit is bemutató kiállítását.

 

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.