A nemzetbiztonsági főtanácsadó kinevezéséről Gulyás Gergely azt mondta, ő hangolja össze a hadsereg és a kormányzati intézkedéseket. A kormány a NATO-n belül azt képviseli, hogy egy egyhangú döntéshozatalra épülő szövetség részeként kimaradjunk a háborúból, és a lehető legkisebb veszély fenyegessen minket.
Magyarország továbbra is elutasítja a migrációt
Beszélt arról is, hogy az Európai Parlament által elfogadott migrációs rendelettervezettel rossz döntés született, ezt mutatja, hogy a tervezetek is csak 55 százalékos támogatottsággal mentek át, ebben Lengyelországgal vagyunk egy platformon, azaz nem támogatjuk a migrációt. – Úgy gondoljuk, hogy nekünk nem kell elszenvednünk Nyugat-Európa társadalmi feszültségeit. Elutasítjuk a kötelező elosztást, hogy pénzbüntetést fizessünk ezért, ez végrehajthatatlan, nem jelent érdemi segítséget, bármilyen európai döntéssel szemben meg kell védeni hazánkat – fejtegette Gulyás Gergely.
Újabb részletek derültek ki az új otthonfelújítási támogatásról
Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta háború okozta nemzetközi energiaválság egyértelművé tette, hogy önellátási képességünket és energiaszuverenitásunkat meg kell erősítenünk. A külső kitettségek a belföldi termelés fokozása mellett a fogyasztás csökkentésével is csökkenthetők. Ezen a területen komoly eredményeket ért el a kormány.

A családok legutóbb a CSOK részeként kaphattak támogatást, most pedig egy 108 milliárd forint keretösszegű új konstrukció fog megjelenni uniós forrásból. Az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítéséhez nyújt majd segítséget a kormány.
A hőszigeteléshez, nyílászárócseréhez, melegvízrendszer, fűtésrendszer, gázkazán korszerűsítéséhez lehet támogatást szerezni.
Ennek a támogatására 2,5 millió forint igényelhető. A magasabb jövedelmű járásokban a támogatási összeg kevesebb lesz. Egyértelmű elvárás a konstrukcióval kapcsolatban, hogy legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell majd elérni. A beruházásokat három féle forrás finanszírozza majd. Önerő, kamatmentes hitel, és egy vissza nem térítendő támogatás része. A maximális hitellel és támogatással együtt kormány akár 6 millió forinttal járul hozzá a családi házak felújításához.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!