Feloldódnak a szocialisták a Gyurcsány-koalícióban

Gyurcsány Ferenc vezetésével közösen indul az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció, az MSZP, valamint a Párbeszéd. A hárompárti összefogásra Dobrev Klára és Karácsony Gergely vezette szövetségként hivatkoznak, kihagyva az MSZP-t, amire válaszul a szocialisták önálló kampányba kezdtek. Eközben a baloldali összefogás azzal a lehetetlen elképzeléssel kampányol, hogy előre hozott választások megtartását akarja kikényszeríteni.

2024. 05. 15. 5:15
Budapest, 2024. április 14.
Karácsony Gergely főpolgármester és Dobrev Klára, a DK EP-képviselője a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd-Zöldek közös önkormányzati és európai parlamenti választási kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2024. április 14-én.
MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több szempontból is furcsaságokat mutat a Gyurcsány Ferenc vezette hárompárti baloldali összefogás választási kampánya. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, valamint a Párbeszéd a számtalanszor megbukott összefogás ideáját elővéve együtt indul a soron következő önkormányzati és euró­pai parlamenti választáson. Dobrev Klára, a hárompárti megállapodás EP-listavezetője Tavaszi gyülekező néven kezdett országjárásba, ám a baloldali politikus rendezvényein jellemzően csak lézengenek az érdeklődők.

Papíron három párt összefogásáról van szó, ám a gyakorlat sokkal inkább azt mutatja, hogy a DK a domináns erő, míg a Párbeszéd fajsúlyosabb szereplő lett, mint a jobb napokat megélt MSZP. 

Mindezt jól példázza, hogy az országjárás különböző állomásait beharangozó Facebook-események leírásában a Dobrev Klára és Karácsony Gergely vezette, szociáldemokrata–zöld szövetségként hivatkoznak az összefogásra. A Párbeszéd térnyerésével, valamint a DK további erősödésével járó veszélyt érzékelhették az MSZP soraiban is, mivel Szavazz a szocikra! néven önálló kampányba kezdtek. A különböző kiadványokon a párt két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre tűnik fel, a szövetséges pártok logóinak vagy politikusainak viszont nyoma sincs.

A hárompárti kampánynak szintén érdekessége, hogy Karácsony Gergely főpolgármester már többször is részt vett Dobrev kampányrendezvényein, ezzel elhanyagolva Budapestet, valamint a fővárosi kampányt. Dobrev és Karácsony tatabányai közös rendezvényére reagálva Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje tette fel a sokatmondó kérdést: „Ennyire rendben van minden Budapesten?”

Ugyancsak említésre méltó, hogy a DK–MSZP–Párbeszéd hármasa egy meglehetősen disztópikus felvetéssel kampányol, mivel előre hozott országgyűlési választások kiírását követelik, amennyiben a kormánypártok vereséget szenvednének az európai parlamenti voksoláson.

Azonban a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a Fidesz–KDNP messze megelőzi támogatottságban a baloldal pártjait. A Gyurcsány-koalíció felvetése azért is problémás, mert semmilyen jogi eszköz nincs arra, hogy egy ellenzéki párt elérje az előre hozott választások kiírását, így az elképzelés nem más, mint egy politikailag is üres kijelentés, amivel félrevezetik a saját választóikat is. 

A felvetés vélhetően egy elkeseredett próbálkozás arra, hogy az ellenzéki oldalon Gyurcsányék átvegyék a tematizálást Magyar Pétertől, akinek a feltűnése megosztotta a baloldali szavazótábort.

A hárompárti összefogáson belüli sorrendet jelzi, hogy a közös EP-lista első négy helyén a DK képviselői foglalnak helyet, az ötödik hely az MSZP-é, a hatodik pedig ismét a DK-é lett, a Párbeszéd pedig mindössze a hetedik helyet kapta meg a sorban. A közvélemény-kutatások alapján így a közös listáról várhatóan csak a Gyurcsány-párt tud majd képviselőt küldeni Brüsszelbe. A megállapodással az MSZP és a Párbeszéd vélhetően a DK befolyása alatt működhet tovább, még abban az esetben is, ha a 2026-os országgyűlési választáson a két kisebb párt önálló frakciót tud alakítani. Ahogy arról lapunk beszámolt, a hárompárti együttműködés a 2026-os országgyűlési választásokra is vonatkozik, továbbá az értesüléseink szerint az összefogás közös miniszterelnök-jelöltje Dobrev Klára lesz, és nem tartanak előválasztásokat.

 

Borítókép: Karácsony Gergely és Dobrev Klára (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.