Kilőtték a műholdat, amely azt vizsgálja, eltéríthető-e a meteor, ha a Föld felé közelít + videó

A Hera kalibrálásában a Műegyetem hallgatói is részt vettek.

2024. 10. 07. 21:15
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elindították hétfőn az Európai Űrügynökség (ESA) bolygóvédelmi küldetésének keretében a Hera nevű műholdat a SpaceX űrkutatási magánvállalat Falcon 9 hordozórakétájával a floridai Cape Canaveralról. 

Josef Aschbacher, az ESA főigazgatója „a bolygóvédelem irányába tett lépésnek” nevezte a missziót. Rolf Densing, az ESA darmstadti repülésirányítási központjának igazgatója hozzátette, hogy „először nyílt lehetőség az emberiség történetében arra, hogy meg tudjuk védeni a bolygót”.

Egyelőre nem ismert a csillagászok előtt olyan aszteroida, amely az elkövetkezendő három nemzedékben veszélyt jelentene a Földre

 – ismertette Aschbacher.

A Hera műhold célja a Didymos nevű kettős aszteroida vizsgálata, beleértve a belső tulajdonságai első felmérését, valamint a NASA DART misszió kinetikus impaktor teszteredményének részletes mérése. 

A szonda „szemeit”, a hat optikai kamerát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói kalibrálták, ők végzik majd el a szondáról érkező képek kalibrációját is, hogy az elemzéseket végző tudósok pontos alapanyagból dolgozhassanak.

Az aszteroidák anyagáról, anyagsűrűségéről kevés az információ, márpedig ezek nélkül bizonytalan kimenetelű rakétával vagy robbantással eltéríteni egy kisbolygót a pályájáról. Amikor például a NASA 2022-ben belevezette DART űrszondáját egy aszteroida 160 méter átmérőjű holdjába, az ütközés az előzetes számításoknál lényegesen nagyobb porfelhőt és pályamódosítást okozott – közölte a BME az MTI-vel.

A Herától azt várják, hogy értékes információkkal fog szolgálni a jövőbeli aszteroidaeltérítő küldetések és a tudomány számára: segíti az aszteroidák geofizikájának, valamint a Naprendszer kialakulásának és evolúciós folyamatainak megértését. 

Fő űrszondájában két miniműhold is helyet kapott, amelyek a kisbolygóhoz érve kilökődnek és pályára állnak, így összesen három műhold fog képeket készíteni, méréseket, megfigyeléseket végezni.

A Hera előreláthatólag 2027-ben éri el a Didymos kisbolygót és annak Dimorphos holdját. Az űrszonda elhalad majd a Mars mellett, ahol úgynevezett hintamanővert hajt végre. Az ESA vezetői még nem határozták meg a misszió pontos kifutását, de terveik szerint az egyik miniműhold leszáll a Dimorphos felszínére. A Hera-küldetés fontos lépés lehet az aszteroidakutatásban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.