Brüsszelnek nem a kormánnyal, hanem a magyar nemzettel van vitája

A kormány a magyarokért dolgozna, a brüsszeliták pedig még a nyugdíjasok anyagi biztonságával is szemben állnak.

Forrás: MTI2024. 11. 01. 10:39
HANKÓ Balázs
Hankó Balázs sajtótájékoztatója a nemzeti konzultáció családokat érintő pontjairól Fotó: Szigetváry Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány a családok oldalán áll, nem a migrációt, hanem a családokat szeretné erősíteni – hangsúlyozta Hankó Balázs a TV2 Mokka című műsorában. A kulturális és innovációs miniszter szerint fontos, hogy ezt nemzeti szinten is megerősítsék a nemzeti konzultációval, a magyarok támogatásával.

– A magyar családokat 2010 óta harminc családpolitikai intézkedés segíti, ilyen például a családi adókedvezmény, amelynek köszönhetően 3600 milliárd forint maradt a családoknál – mondta. Majd emlékeztetett: az adókedvezmény mértékét két lépcsőben emelné duplájára a kormány: első lépésben 2025 nyarán, másodikban pedig 2026 év elején.

Ezzel az adókedvezménnyel egy háromgyermekes családnál százezerről kétszázezer forintra emelkedne az adókedvezmény mértéke 2026-ra

– emelte ki.

Azok a családpolitikai intézkedések, amelyeket az elmúlt években hozott a kormány, családbarát nemzetté tették Magyarországot – jelentette ki Hankó Balázs. Hozzátette: Európában és a világban „mindenki elismeréssel adózik mindabban, amit a magyar családokért tettünk és teszünk”.

A kormány tiszteli az időseket, anyagi biztonságukat pedig úgy tudja garantálni, hogy a 13. havi nyugdíjat megtartja – mondta a miniszter. Majd rámutatott: „Miközben Brüsszel és az itthonról támogatott brüsszeliták vagy az itt lévő brüsszeliták pedig mind a 13. havi nyugdíjjal szemben foglalnak állást.”

A munkáshitel a fiatalok életkezdését segíti 

– mondta Hankó Balázs, és megjegyezte, hogy szükség van egy óriási kollégiumi fejlesztésre is Budapesten és a vidéki egyetemi városokban.

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság tovább erősödjön, szükséges a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) tőkejuttatása, ugyanakkor a kkv-kat innovatívvá is kell tenni – közölte a miniszter.

Ha kellő a támogatottság, akkor azt mondhatjuk, hogy nem a kormánnyal van vitája Brüsszelnek, hanem a magyar nemzettel

– fogalmazott Hankó Balázs a nemzeti konzultáció kapcsán.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.