Szentkirályi Alexandra új rendezvénysorozatot hozott létre

A Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetőjének célja az volt, hogy az este végén mindannyian úgy álljanak fel, hogy érezzék a közös gondolkodás erejét.

2024. 11. 16. 11:16
Borítókép: Szijjártó Péter Külgazdasági és külügyminiszter é Szentkirályi Alexandra (Forrás: Facebook/ Szentkirályi Alexandra
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Budapest nemcsak a hivatásom, hanem a szenvedélyem és az otthonom is. Budapest nekem nemcsak egy várost jelent, hanem érzéseket, emlékeket, közösséget – mondja Facebookra feltöltött videójában Szentkirályi Alexandra.

A Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője kifejtette: az Otthon Budapesten rendezvénysorozatot azért hozta létre, hogy közösen gondolkodhassunk arról, hogyan tegyük még élhetőbbé, szerethetőbbé és fenntarthatóbbá fővárosunkat. Mint kifejti, sok mindenről beszélgetnek a rendezvényen.

Kőrösi Koppány urbanisztikai szakemberrel például arról, Budapestet és Bécset sokszor párhuzamba állítjuk. Ami tény, hogy miközben Bécs lakossága az elmúlt húsz évben 400 ezerrel nőtt, addig Budapest ennyivel csökkent

– részletezte. Úgy vélekedett, mindez azért történt így, mert a város ugyan fejlődött, de a budapestiek igényeit – például megfelelő és megfizethető ingatlanokkal – nem tudja kiszolgálni.  Mitev Viktor location managerrel és Pallós Endrével, a Prop Factory Studio vezetőjével arról beszélgettek, mi az oka annak, hogy

a filmes szakma gyakorlatilag rajong Budapestért. 

Szentkirályi Alexandra kifejtette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minden bizonnyal a legtöbb időt repülőn töltő miniszterek egyike, így van összehasonlítási alapja, hol áll most Budapest a világban. – A válasz egyértelmű: Budapest az egyik legszebb, de mivel a hozzánk érkező turisták csak itt töltenek időt, így számukra a város gyakorlatilag egyet jelent az egész országgal. Ezért sem elhanyagolható, hogy néz ki a város, miket építünk, a meglévő értékekkel miként gazdálkodunk. Célom az volt, hogy az este végén mindannyian úgy álljunk fel, hogy azt érezhetjük, a közös gondolkodásnak hatalmas ereje van, és ezt az erőt, az ebben rejlő potenciált érdemes kihasználnunk, mert ez egy fantasztikus város, tele csodálatos emberekkel – mondta.

Borítókép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje (Fotó: Bach Máté)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.