A kormány kiemelt szakpolitikai célja az alacsony, illetve nem megfelelő végzettséggel rendelkező munkanélküliek képességeinek és tudásának fejlesztése – jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
„A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű programban jelentős összeggel támogatják azon álláskeresőket, akik a munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket elősegítő képzésen vesznek részt
– hangsúlyozta az államtitkár a Demográfiai kihívások kezelése a hátrányos helyzetű csoportok mobilizálásán keresztül című szakmai konferencia megnyitóján.
A társadalom szempontjából kihívást jelent, hogy a csökkenő születésszám miatt egyre magasabb az átlagéletkor, a növekvő számú nyugdíjas ellátásával pedig komoly pénzügyi teher hárul a fiatalabb generációra – jelezte Czomba Sándor. Hozzátette: a demográfiai öregedés következményeként az idősebb korosztályok száma folyamatosan nő, a munkaképes korú népesség száma egyre csökken, ez pedig – megfelelő megoldások hiányában – munkaerőhiányt és a gazdasági növekedés ütemének lassulását is eredményezheti.
Az államtitkár Magyarország alapvető érdekének nevezte a munkaerőpiacra még bevonható, mintegy 200-300 ezer fő körüli munkaerő-tartalék mozgósítását, tekintettel arra, hogy a magyar lakosság számának várható további zsugorodása az állami szolgáltatások, a jóléti állam fenntarthatóságát is veszélybe sodorhatja.
A Magyarország teljes foglalkoztatási szintjének elérése érdekében májusban elindított munkaerőpiaci program
kiemelten támogatja többek között a tartósan munkanélkülieket, az 50 év felettieket, valamint az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőket.
A projekt tervezett forrása 150 milliárd forint feletti, amelyből első körben több mint 78 milliárdot hirdetnek meg – ismertette Czomba Sándor. Hozzátette: az eddigi eredmények jól mutatják a program sikerét, hiszen már több mint 12 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez, utazási és lakhatási költségeinek csökkentéséhez, valamint képzéséhez járultak hozzá fél év alatt mintegy 14 milliárd forinttal.
Az unió demográfiai hanyatlása miatt valamennyi tagállamra nagy nyomás nehezedik, hogy azonosítsa, elérje, és megfelelő állásajánlatokkal lássa el a munkaerőpiacon még nem aktív, de foglalkoztatható embereket – mondta.
A technológiai fejlődéshez nehezebben alkalmazkodó idősebb korosztályok számára olyan állami és vállalati intézkedésekre van szükség, amelyek segítik őket a folyamatos képzésben, átképzésben, hogy ne váljanak versenyképtelenné – jelezte az államtitkár.
A munkahelyeknek alkalmazkodniuk kell az idősödő társadalom igényeihez,
az egészséget és jólétet támogató intézkedések, a munkakörnyezetek ergonomikus kialakítása elengedhetetlen, mivel csak így lehet elérni azt, hogy az idősebb munkavállalók ne csak hosszabb ideig dolgozhassanak, hanem azt egészségük és munkavégzési képességük megőrzésével tegyék – emelte ki. Czomba Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősebb munkavállalók hatalmas tapasztalatot és tudást hordoznak, amely a gazdaság és a munkahelyek számára kincset ér.
A meglévő munkaerő-tartalékok hatékony kiaknázásához elengedhetetlen, hogy az állam is aktív szerepet vállaljon a folyamatban, és a munkaerőpiaci szolgálatok, a Nemzeti Foglakoztatási Szolgálat (NFSZ) szerepe kulcsfontosságú – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: az aktivitási politika célja, hogy a munkaképes korúak bekerüljenek a munkaügyi intézmény látókörébe, kikerüljenek a segélyezési rendszerből és munkába álljanak.
A programnak köszönhetően mintegy 250 ezer korábban hátrányos helyzetű nem dolgozó munkavállalót sikerült bevonni a munkaerőpiacra.