A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy fiatal nő ellen, aki megrendezett hang- és videófelvételekkel próbálta bizonyítani, hogy gyermekei nevelőszülei bántalmazták őket – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Az ügyészség szerint a húszas éveiben járó vádlott két gyermekét a gyámhivatal 2021-ben nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. A nő szülői felügyeleti joga ekkor szünetelt, de hétvégenként ellenőrzés nélkül találkozhatott lányaival. A vád szerint a nő az egyik ilyen alkalommal rávette a gyermekeit – ekkor nyolc- és ötévesek voltak –, hogy valótlanul azt állítsák, a nevelőszüleik bántalmazták őket.
A vádlott megrendezett felvételeket készíttetett a gyermekek állítólagos bántalmazásáról, amelyeket átadott a hatóságoknak. A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az anya koholt bizonyítékai alapján büntetőeljárás is indult a nevelőszülők ellen, amelyet a valóság kiderülése után megszüntettek.
A nő azonban nem kerülheti el a felelősségre vonást: hamis vád és kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá azt, hogy a bíróság tiltsa el őt a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozástól és szüntesse meg szülői felügyeleti jogát.