Letartóztatták az idős élettársát halálra verő sajószentpéteri férfit

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, amiért tíz évtől húsz évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

2024. 12. 20. 12:13
bilincs,rendőrség
illusztráció Fotó: Police
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság annak a sajószentpéteri férfinak, aki november végén ittas állapotban olyan súlyosan bántalmazta 71 éves élettársát, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a Miskolci Törvényszék az MTI-vel.
Tőzsér Ildikó sajtószóvivő tájékoztatása szerint az idős, beteg, nehezen mozgó sértett 2005 óta élt élettársi kapcsolatban a gyanúsítottal, italozó életmódot folytattak, és a kezdetektől rendszeresen veszekedtek egymással. November utolsó napján, a délutáni órákban sajószentpéteri lakásukban egy újabb hangos veszekedést követően az ittas gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az a helyszínen meghalt.

Közölte, a gyanúsított cselekménye alkalmas különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, amiért tíz évtől húsz évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. 

Emiatt fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye, és alappal feltételezhető az, hogy a nyomozás kezdeti szakaszába a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy a még ki nem hallgatott tanúkat megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná, a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközöket pedig megsemmisítené vagy elrejtené. Az ítélet nem jogerős.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.