– Amikor a fővárosi Fidesz-frakcióval munkának láttunk, azt tűztük a zászlónkra, hogy a budapestiek érdekében, a város fejlődéséért fogunk dolgozni. Ennek fényében egyeztettem ma Gulyás Gergely miniszter úrral - írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Hozzátette: bár a főváros vezetése hajlamos megfeledkezni róla,
Budapest minden évben százmilliárdos nagyságrendű kormányzati fejlesztések terepe.
Ennek része az Egészséges Budapest Program is. Az eddig megvalósult egészségügyi fejlesztések folytatása számunkra is lényegesek.
– Legalább ennyire fontos, hogy a legkisebbek is részesüljenek a főváros fejlődéséből.
Ezért a következő évben a Ferencvárosban tervezett óvodaépítés is a megvalósítás szakaszába léphet.
Egyebek mellett erről tárgyaltunk a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel - zárta sorait Szentkirályi.
Borítókép: Szentkirályi Alexandra, Fotó: MTI/Lakatos Péter