Vasárnap a köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése fokozatosan csökken, egyre többfelé süt ki a nap – adta hírül közösségi oldalán a HungaroMet. Mint írták, azonban elsősorban az Északi-középhegység térségében (valamint a kevésbé széles déli tájakon) tartósabban borult, párás, ködös maradhat az idő. 🌫
Ezeken a vidékeken nem kizárt szitálás, illetve a hőmérséklet akár jócskán 10 Celsius-fok alatt lehet
– emelték ki.
Az előrejelzés szerint az ország nagy részén azonban ezúttal már 10 fok fölé melegszik fel a levegő, sőt, főként nyugaton, délnyugaton elérheti, néhol meg is haladhatja a csúcsérték a 15 fokot.
Leginkább a narancssárgával jelölt zónában kísérhetik nagyobb területen is erős lökések a délnyugati, déli szelet. Késő délutántól a nyugati, északnyugati tájakat eső, zápor előfordulhat, ám kelet felé haladva viszonylag gyorsan csökken a csapadékhajlam – írták.