Célpontban Török Gábor: az eddigiek alapján nagy pofon néz ki Magyar Péteréknek + videó

A politológus rendszerint a Fidesz bukását jelezte előre.

2025. 01. 10. 20:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír TV műsora, a Célpont a baloldal nagyotmondó elemzőit mutatja be. A Tisza Pártot erősen favorizáló Török Gábor munkásságával lapunk is részletesen foglalkozott, ugyanis a baloldali megmondóember politikai elemzői tevékenységét tévedések és melléfogások sorozata jellemzi.

Török Gábor 2014 óta minden választás előtt a Fidesz–KDNP lehetséges vereségét valószínűsítette, túlértékelve az aktuális kihívók erejét.

Az elemző rendre a baloldal felemelkedését várja, például 2013-ban, az első kétharmados Fidesz-kormányzás alatt Török Gábor arról értekezett, hogy nem hisz a párt évtizedes kormányzásában.

Akkor a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta a politológus, hogy a Fidesznek van nagyjából kétmillió szavazója, ennyivel pedig épp úgy meg lehet nyerni a választást, mint ahogy el is lehet veszíteni. Majd azt mondta, a többség szerint továbbra is rossz irányba mennek a dolgok, és egy szűk többség szerint kormányváltás lenne kívánatos.

 

Ezután sem jöttek be a jóslatok

Török Gábor 2016-ban már a Jobbikban látta a kormányváltás lehetőségét. Az ATV-ben annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz Jobbik elleni negatív kampánya felemelheti a balra tolódó ellenzéki pártot. Néhány nappal a 2018-as választások előtt az elemző saját bevallása szerint is csak „ködszurkálással” jelentkezett, mégis egészen merész állításokat tett.

– A „konzervatív” megközelítés szerint – amely a korábban ismert adatokon, logikákon, mechanizmusokon, ráción alapul – nehéz elképzelni, hogy a Fidesz ne szerezzen legalább abszolút többséget. A folyamatok, a változások, a dinamika, a közhangulat alakulása, a „megérzés” azonban inkább a meglepetés irányába mutat – fogalmazott Török Gábor a HVG-nek 2018. április 5-én.

Ahogy azóta kiderült, a jóslatok óta a Fidesz–KDNP folyamatos kétharmaddal nyerte az országgyűlési választásokat. A jelenleg a Tisza Pártot favorizáló baloldali elemző támogatása tehát nem fest jó képet Magyar Péterék reményeit illetően.

Borítókép: Magyar Péter és Török Gábor (Fotó: Montázs: Hír TV/Videa/YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.