Marihuánát és kokaint is találtak annak a Mercedes sofőrjének vérében, aki miatt meghalt három férfi Tatabányál – tudta meg a Tények. Mint arról lapunk is beszámolt, halálos baleset történt az 1-es főúton, ahol egy Mercedes egy Forddal ütközött csütörtökön kora este, nem sokkal fél 7 előtt az 1-es főút tatabányai szakaszán.
A Fordban négy zsámbéki férfi utazott, akik egy néptánc csoport tagjai voltak. A 22 éves Marcell, a 18 éves Bálint és jobb első ülésen utazó Attila halt meg, egy fellépésről mentek haza, amikor a baleset történt.
Egyedül Attila fia élte túl a tragédiát, ő kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
A rendőrség azonnal őrizetbe vette a baleset okozóját, a bíróság a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A Tények információi szerint a 31 éves tatabányai férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Kétszer volt büntetve, először 2016-ban hamis vád miatt, ezért hat hónap börtönt kapott, majd 2022-ben elterelésen kellett részt vennie kábítószer-birtoklás miatt. Most halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják, tettért akár nyolc évet is kaphat.