A magyar néplélek, a magyar gondolkodás nehezen fogadta a tényt, hogy nem tudjuk, hol van lánglelkű költőnk holtteste. Talán ebből eredhet az a narratíva, hogy Petőfi Sándor túlélte a segesvári ütközetet – mondta a Magyar Nemzetnek Köő Artúr történész, akit a legtöbbször feszegetett, 1848/1849-es szabadságharchoz kapcsolódó kérdésekről, mendemondákról kérdeztünk.
Fotó: Wikipédia/ Bellony László alkotása
Egy ilyen elmélet szerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én, Fehéregyháza környékén orosz hadifogságba esett és később Oroszországban hunyt el.
Mi történt valójában Petőfivel?
Az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának tanársegédje, a Magyarságkutató Intézet munkatársa elmondta, ahogy korábban több alkalommal, úgy Bem József a fehéregyházi ütközetnél is próbálta óvni Petőfit. Hozzátette:
a költőt délután még élve látták a helyszínen, további sorsát azonban máig homály fedi.
Köő Artúr kifejtette: a halott Petőfiről egy bizonyos August von Heydte osztrák őrnagy (később ezredes) tanúskodott több évtizeddel a szabadságharc után. Fogoly tisztek tanúvallomásukban „egy alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas, mellén átszúrt felkelőt” Petőfivel azonosítottak.
A holttest mellett találtak egy Bemhez írt jelentést is a honvédcsapatok állásáról.
– A csatát követően az elhunytak tetemét tömegsírba tették. Ebből adódhattak a későbbi találgatások. Petőfi minden bizonnyal Segesvárnál hunyt el, és a mai napig ott nyugszik valamelyik tömegsírban – ismertette.
Görgei áruló volt?
Mint ismert, a világosi fegyverletétel után Görgei Artúrt mintegy másfél évszázadig árulóként tartotta számon a magyar közvélemény.
A kutató szerint ennek elsőszámú oka, hogy Kossuth Lajos nem sokkal a történtek után Görgei Artúrt tette első számú felelőssé, árulónak nevezve a tábornokot.
A vád hitelét erősítette a történész szerint, hogy Görgei amnesztiát kapott, míg a többi tábornokot Aradon kivégezték.
„A vád célja nem egyszerűen a felelősség áthárítása volt. A szabadságharc történetének tendenciózus bemutatásával azt akarta éreztetni Kossuth a nyugati és hazai közvéleménnyel, hogy Magyarország nem a saját ereje miatt veszítette el a küzdelmet, hanem a két nagyhatalom együttes ereje mellett még egy áruló is segédkezett ebben.
Kossuth tehát a szabadságharc újbóli fellángolásának lehetőségét abban látta, hogy árulónak kiáltja ki Görgeit, egy emberre hárítva a felelősséget
– magyarázta. Mint Köő Artúr kifejtette, Kossuth Lajos és Görgei Artúr között a szabadságharc alatt sem volt felhőtlen a viszony.
Görgei tehetségét, rátermettségét először Kossuth fedezte fel, ám előbbi katonatiszt, hadvezér volt, utóbbi pedig politikus. – Görgeit a racionalitás, megfontoltság jellemezte, Kossuth ezzel szemben egy politikus volt, sokszor politikai indíttatásból szerette volna Görgeit rábírni különböző lépésekre. Ebből is adódott közöttük a konfliktus – állapította meg.
Kossuth előre látta Trianont?
Kossuth Lajos az emigrációban is aktívan tevékenykedett a magyar szabadság és függetlenség kivívása érdekében. Eszméje a dunai népek konföderációján alapuló államszövetség volt, amely a nemzetiségi konfliktusokat helyi szinten képes kezelni, és amely a térség erős államaként részt vehetne az európai politika alakításában. Ezen az alapon mindenfajta megegyezést, kiegyezést ellenzett Ausztriával és a Habsburg-házzal.
Idehaza viszont Deák Ferenc és a köré csoportosuló kiegyezéspárti politikusok csaknem két évtizeddel a szabadságharc vérbe fojtása után a realitás talaján igyekeztek megoldást találni, előre lépni.
Egyértelmű volt, hogy a nagyhatalmak érdeke a Habsburg-monarchia egységét kívánja, a szó teljes értelmében vett magyar szabadságra nincs esély.
Ezért „engedtek a ’48-ból”, és hosszas tárgyalások után 1867 tavaszán végleges formát öntött a kiegyezés tervezete, ami ugyan új alapokra helyezte a két ország kapcsolatát, ám épp ezzel elvetette a függetlenséget.
Az emigrációban élő Kossuth Lajos 1867. május 22-én, Párizsban fogalmazta meg Deák Ferencnek címzett nyílt levelét, ami május 28-án jelent meg a Magyarország című lapban.
Kossuth Lajos a Cassandra-levéllel a kiegyezés megvalósításától óvta Deák Ferencet, egyesek szerint Trianont is előrevetítette.
A kutató szerint, bár Kossuth Lajos jól ismerte a nemzetiségi kérdést, előre nem láthatta Trianont. – Egy „ebből baj lesz” jellegű gondolata lehetett Kossuthnak, még ha nem is konkrétan az ország feldarabolását érezte meg – fogalmazott. A történész szerint Trianonnak az 1867-től kezdődő túlzott liberális törvényhozás ágyazott meg, később ehhez társult még egy kedvezőtlen nemzetközi helyzet.
Deáknak vagy Kossuthnak volt igaza?
– Külföldről könnyű volt ilyeneket mondani, országon belül azonban sokkal bonyolultabb volt a helyzet. A független Magyarország gondolatát előbb-utóbb fel kellett adni – fogalmazott Köő Artúr. Mint kifejtette, Deák Ferencnek 1867-ben sikerült egy olyan kiegyezést kötnie, amelynek következtében Magyarország ötven éven keresztül egy korábban soha nem látott fejlődési pályára állt.
Budapest ekkor vált világvárossá, felzárkózott Európa tíz legnépesebb és legfejlettebb városai sorába.
Megépült többek között a Parlament és a kontinens első földalattija. Ha ma sétálunk Budapesten vagy az országban, rendre szembejönnek velünk olyan épületet, alkotások, amelyek ekkor születtek – jelentette ki. Ám mint mondta,
az, hogy Magyarország nem lett önmaga ura, ez a későbbiek során végzetesnek bizonyult.
– Emlékezzünk az első világháború előestéjére: Tisza István nem akart háborút, tudva, hogy semmit nem nyerhetünk, de nagyon sokat veszíthetünk. Muszáj volt azonban háborúba lépni a Habsburgok oldalán.
A tények magukért beszélnek. Magyarország valóban annak lett áldozata, hogy nem volt saját sorsának irányítója, az ötvenéves fejlődés azonban tagadhatatlan. Az igazság valahol a két narratíva között van – állapította meg az NKE tanársegédje.
Borítókép: Madarász Viktor Petőfi halála című festménye (Forrás: Wikipédia)
