Három modellben uralta le a nyilvánosságot a globalista demokrata Biden-kormányzat – mondta el Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában László András, a United States Agency for International Development (USAID) által magyar jogalanyoknak kifizetett politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos.
Kifejtette: az egyik, amikor egy az egyben amerikaiak által működtetett médiumokról van szó, mint például a Szabad Európa, a Voice of America és sok más médium világszerte. Aztán vannak az olyan típusú cikkek, például a Direkt 36-on és máshol, amelyek valamilyen állítólagos nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében valósultak meg, ezek a kiosztott tartalmak, amelyeket le kellett hozni mindenkinek. És van a harmadik modell, amely arról szól, hogy a reklámpénzeket hogyan és hol lehet elkölteni. Ki voltak adva, hogy mik azok a tartalmak, amelyek jó tartalmak, és mik azok, amik rossz tartalmak. És ennek megfelelően melyek azok a médiumok, akik jók, támogatandók, és kaphatnak a nagy nemzetközi reklámügynökségektől pénzeket, és kik azok, akik feketelistások – írta le a rendszer működését László András.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter a State Department egyik megszüntetett szervezeti egységéről azt írta, hogy baloldali aktivisták platformjává vált, ahol vérbosszú-hadjáratokat folytattak woke-ellenes vezetőkkel szemben Lengyelországban, Magyarországon és Brazíliában – ismertette a kormánybiztos. Ettől a szervezeti egységtől kapott 2022-ben 740 ezer dollárt Magyarországon a Telex „újságíróképzésre”, ez mindent elárul – jegyezte meg.
László András Washingtonban tárgyalt a magyarországi beavatkozásról, politikai korrupcióról kormányzati tisztségviselőkkel, republikánus képviselőkkel, agytrösztökkel, és ami nagyon meglepte, hogy mennyire eltökélt az amerikai jobboldal, hogy ezt most felszámolja.
– Bevallom őszintén, ezt soha nem gondoltam volna – jegyezte meg. Úgy gondolta, hogy a republikánusok át fogják alakítani a saját érdekeiknek megfelelően a rendszert, és kisebb módosításokkal minden megy tovább. – Donald Trump és a republikánusok az első elnökségi ciklusból megtanulták, hogy ha nem csinálnak radikális kormányzati átalakításokat, akkor ők kormányon lehetnek, de hatalmon nem – hangsúlyozta a kormánybiztos.