Szakács László, a szocialisták baranyai jelöltje a napokban éppen az autópályán tartott Komló felé, amikor Tóth Bertalan pártelnök felhívta, hogy közölje vele: a párt elnöksége úgy döntött, mégsem indítják jelöltként a baloldali előválasztáson. Indokként azt hozták fel – nyilatkozta Szakács korábban –, hogy a helyi DK már bejelentette Szakács támogatását, ebből pedig azt feltételezték, hogy át fog ülni a DK-frakcióba.

Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.