A nemzeti kisebbségek erősítésére kell törekedni

Németh Zsolt a Kisebbségvédelem Európában 2021 címmel tartott rendezvény nyitónapján szólalt fel.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 07. 14. 14:45
NÉMETH Zsolt
Németh Zsolt szerint a nemzeti kisebbségek védelmét a szuverén nemzetállam valósítja meg. MTI/Rosta Tibor Fotó: Rosta Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A nemzetállamot nem a nemzeti kisebbségektől kell félteni, mert a jól működő szuverén nemzetállam valósíthatja meg a legjobban a nemzeti kisebbségek védelmét

– fogalmazott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Kisebbségvédelem Európában 2021 címmel tartott rendezvény nyitónapján szerdán.

A politikus kiemelte, hogy Magyarország szuverenitását és biztonságát a NATO, az Európai Unió és a kapcsolódó intézmények erősítésével lehet megvédeni, nem pedig a kisebbségi jogok minimalizálásával

– A jövőben arra kell törekedni, hogy az Európa Tanács (ET) erős támasza és támogatója legyen azoknak, akik a kisebbségi jogok bővítésével akarják erősíteni a saját országuk és az egész kontinens jólétét és biztonságát

– hangsúlyozta Németh Zsolt, aki 2021 januárja óta az ET parlamenti közgyűlésének egyik alelnöke.

Németh Zsolt szerint a nemzeti kisebbségek védelmét a szuverén nemzetállam valósítja meg
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa arra emlékeztetett, hogy a magyar kormány 2010 óta a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon egyaránt kiáll a határon túli magyarságért.

– Sok országnál azonban visszarendeződés tapasztalható, a határon túli magyarok gyakran szenvednek el jogsértéseket, és kollektív jogaiktól is megfosztják őket. A legerősebben ez Kárpátalján jellemző – mutatott rá, majd példaként felidézte az ukrán nyelvtörvényt, az őshonos népekre vonatkozó jogszabályokat említve.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a külhoni magyarsággal a legfontosabb kapcsolattartó fórum a Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács. A 2010 óta elfogadott legjelentősebb jogszabályok között említette a magyar állampolgársági törvényt, amelynek köszönhetően több mint 1,1 millió új magyar állampolgár van már.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.