Áron alul szerzett lakást Kispesttől egy jobbikos

2019. 09. 20. 6:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ma már elkerülhetetlennek látszik, hogy az önkormányzat növelni tudja bérlakásállományát, így segítve azokat, akiknek a piaci alapú vásárlás és lakásbérlés elérhetetlen – ­olvasható ­Gajda Péter MSZP-s kispesti polgármester (képünkön) programjában, aki azt tervezi, hogy egy úgynevezett Kispesti Lakásügynökséget hoz létre, amely felvásárolná az üresen álló lakásokat, és a piaci ár alatti bérleti díjért adná ki a rászorulóknak. A hangzatos ígéret azért érdekes, mert szöges ellentétben áll a XIX. kerületi városvezetés eddigi gyakorlatával.

A kispesti fideszes polgármesterjelölt, Dódity Gabriella a Facebook-oldalán tette közzé azokat a bizonyító erejű dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy az önkormányzat 15,5 millió forintért adott el egy 2,5 szobás, 60 négyzetméteres lakást Dobó Józsefnek, aki a Jobbik szakértőjeként dolgozik Kispesten, korábban pedig képviselőjelölt is volt a párt színeiben. Az adásvételi szerződést maga Gajda Péter polgármester szignálta. Az ügylet május 22-én jött létre, Dobó azóta az interneten árulja a lakást 28,2 millió forintért.

A kispesti MSZP-s városvezető tegnap délelőtt adta át a XIX. kerületi Kiserdőt a Pilisi Parkerdő Zrt. vezetőségével. Lapunk az esemény után arról kérdezte a politikust, hogy mennyire egyeztethető össze a tervezett önkormányzati lakásvásárlási program azzal a gyakorlattal, hogy az önkormányzat a piaci ár feléért ad el lakást a kerület ellenzéki szereplőjének. – Fél áron biztosan nem vásárolt senki önkormányzati bérlakást – válaszolta kérdésünkre Gajda Péter. Kifejtette: nem tud arról, hogy jobbikos szakértő kapott-e lakást, a konkrét esetet nem ismeri. – A jogszabályok által készített értékbecslés alapján a bent lakó bérlő megvásárolhatja az önkormányzati lakást. Ennyi történt – fogalmazott a politikus. Mint mondta, egy évben ­10-15 ilyen lakáseladás van a kerületben.

A rendezvényen részt vevő Dódity Gabriella úgy tájékoztatott, az esettel kapcsolatban írásban intézett kérdéseket a jegyzőhöz, és a lakásügyi bizottság ülésén még az október 13-i választások előtt választ ígértek a kérdésre. – Kíváncsian várom, mi lehet a magyarázat arra, hogy a piaci ár feléért kelt el egy önkormányzati ingatlan – mondta a polgármesterjelölt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.