– Horthy Miklós az egyik legmeghatározóbb személye a XX. századnak, aki az egyik legnehezebb időszakban vált politikussá – jelentette ki a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. Szakály Sándor elmondta, a kormányzó által reprezentált korszak Kádár Jánoséval együtt a XX. század több mint ötven százalékát lefedte.
Turbucz Dávid, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kutatója is úgy értékelt, Horthy Miklós államfőként a korszak egészét szimbolizálta. A meghatározást viszont úgy pontosította, hogy az 1920-as évek végén kevésbé volt meghatározó, mint a korszak elején. – Szimbolikus téren is meghatározó volt, hiszen nemcsak döntést hozott és véleményt alkotott politikai téren, hanem vezérkultuszi szerepe is volt – jellemezte Horthyt a kutató, aki szerint jelenleg a szimbolikus Horthy Miklósról szól a vita a közvéleményben, nem a hús-vér emberről. Ezért alakult ki a negatív szerepe 1945 után, főleg az állampárti rendszerben – tette hozzá.
Horthy megosztott szerepe
Szakály Sándor elmondta, sokan 1918 után a nemzet megmentőjének látták Horthy Miklóst, a ’30-as évek végétől 1941-ig pedig az ország teljes mértékben mögötte állt. Ugyanakkor jelezte: a második világháborúba való belépés és a holokauszt miatt a személyéről már eltérő álláspontokat fogalmaznak meg, és nem is lesz a jövőben sem egységes vélemény. Szerinte ez egy alapvető helyzet a történelmi megítélésekben, hogy megosztja a közvéleményt, például a Habsburgok vagy Bocskai István szerepének megítélése is ide tartozik.
– A viták nem konkrét tények, hanem általában ideológia vagy személyes sértettség mentén alakulnak ki
– mutatott rá a Veritas főigazgatója.
Turbucz Dávid szerint mindezek mellett a zsidóellenes törvények megalkotása is megosztja az embereket. – Horthy Miklós szerepe politikai szimbólum, amely magával hordozza a negatív és a pozitív véleményeket. Az első világháború elvesztése, a Tanácsköztársaság vörösterrorja és Trianon a társadalom jelentős részének olyan traumát okozott, amely a kereszténységhez való visszafordulást, a fehérterrort és a demokratikus intézmények, például a köztársaság elutasítását eredményezte a kuttó szerint.
– A katonai radikális jobboldali szereplők, élén Gömbös Gyulával, fehér lovon bevonuló Árpád fejedelemként tekintettek Horthyra
– vélekedett. Megemlítette a Bécsbe emigrált baloldali politikusokat is, akiknek közös nevezője, hogy nem szerették Horthyt, majd Mussolini hatalomra jutása után lefasisztázták őt; a szimbólumszerep kialakulása és továbbélése innen eredeztethető.
„A katonai radikális jobboldali szereplők, élén Gömbös Gyulával, fehér lovon bevonuló Árpád fejedelemként tekintettek Horthyra”
MTI Fotó: Reprodukció
Nem játszott szerepet a fehérterrorban
Turbucz Dávid elmondta, Horthyt azért tekintette a politikai elit és a közvélemény első számú vezetőnek, mert
- egyrészt a világháború győztes hatalmai elfogadták a személyét, hiszen széles nemzetközi kapcsolatot alakított ki a nagy háború kitörése előtt,
- másrészt kizárólag az a valamire való haderő létezett Magyarországon, amely Horthy mögött állt.
- harmadrészt a későbbi kormányzó kínált egyedül alternatívát a Tanácsköztársaság által okozott sérelmekre, megalázottságra a legyengült lakosságnak.
A kutató szerint az 1918 és az 1921 között végbemenő, a zsidóság ellen is irányuló fehérterror akkor is bevonult volna a történelemkönyvekbe, ha Horthy nem létezett volna.
A levéltári forrásokból kiderül, Horthy utasította a hadsereg tagjait, hogy az atrocitásokat kerüljék és felszabadítóként vonuljanak be az országba, sőt később hajlott arra, hogy a fehérterrorban részt vett különítményeseket felelősségre vonják.
– Viszont a hadsereg egy része kezelhetetlen volt, így ezeket nem tudta Horthy megfékezni
– szögezte le Turbucz Dávid.
Szakály Sándor szerint a britekkel kialakított kapcsolatának vagy a monarchia, illetve Horthy győzelmével véget érő ottrantói csatának köszönhetően már az első világháborúban kialakult az ellentengernagy nimbusza. A főigazgató egyetértett Turbucz Dáviddal a fehérterrorban betöltött szerepének kérdésében, hozzátéve:
– Nincs arra semmiféle bizonyíték, hogy Horthy utasította volna a terror levezénylését.
– A különítmények egy része kivonta – vagy próbálta kivonni – magát a fővezérség hatásköre alól, és mivel ezek Horthy hatalomra juttatásában valamilyen szerepet játszottak, ezért a későbbi kormányzó elnézőbb volt velük. De a tény, hogy 1919-től megjelennek a hadügyminiszteri rendeletek, amelyek egyrészt tiltják a tisztek politizálását – mivel ezek összefüggésben voltak a terrorisztikus cselekményekkel –, másrészt gátolják az atrocitások kialakulását – fejtette ki a vitában Szakály Sándor, aki azt is ismertette a fővárosba történő bevonulás előtt fővezéri-tiszti, bizalmas parancsot, melyben részletesen leírták a különítményeseknek, „hogyan kell viselkedni” Budapesten.
– A parancs azt is leszögezi – a zsidóságra utalva –, hogy a vallási kérdések felvetése, elővezetése mellőzendő és határozottan tilos – mindezt 1919-ben
– jelezte Szakály Sándor, majd arról beszélt, Horthy Miklósnak a magyarországi zsidóság képviselői közül elsősorban a gazdasági arisztokrácia tagjai között is vannak hívei, illetve zsidó származású tartalékos tisztek vannak a különítményekben is, például a Prónay Pál vezette különítményben. – Ezért nem lehet egységesen kezelni az úgynevezett antiszemita társaságot a nem antiszemitáktól, vannak, akik a polgári értékrend megcsúfolását látják 1918–19-ben, és aki a régi rend visszaállítását ígéri, amögé állnak döntő többségében. A Bécsbe és különféle helyekre emigrált baloldaliak eléggé fals információkkal árasztják el a külvilágot, amelynek eszközéül például az Ember című folyóirat is szolgált – mutatott rá a történész. – A társadalomnak az a nagy többsége, amely dönthetett bizonyos politikai kérdésekben, elfogadta Horthy személyét – jelentette ki Szakály Sándor. Szerinte nem érdemes felvetni a köztársasági államforma kérdését, mivel a korabeli Európában számos helyen királyság volt, másrészt a köztársasági hagyomány nem alakult ki az akkori Magyarországon.
Szakály Sándor jelezte, Horthy Miklósnak a zsidóság tagjai között is voltak hívei Fotó: Kurucz Árpád
Horthy és a napi politika
Szakály Sándor úgy értékelt, az 1920-as évek közepétől a kormányzó gyakorlatilag a napi politikát és az ország irányítását rábízza a miniszterelnökökre.
– Horthy Miklós mindig a legnehezebb pillanatokban lép színre, hallgatva azokra a politikusokra, akiknek államférfiúi kvalitásaik is vannak, például Teleki Pálra vagy Bethlen Istvánra.
Ha Horthy bármilyen igénnyel fordul a miniszterelnökökhöz, akkor általában nem fordulnak szembe vele, sőt Horthy személyes tanácsadóinak is kikéri a véleményét, kulturális, gazdasági vagy akár katonai kérdésekben. Ez a szerep 1938-tól jelentősen megváltozik, hiszen sokkal jobban felgyorsulnak az események, mint 1922 és 1930 között.
Turbucz Dávid szerint Bethlen István miniszterelnöksége idején 1922-ben egy olyan választási törvényt adnak ki, amely autoriter rendszer felé tereli az ország irányítását. – Nem volt kérdés, hogy az ellenzéknek nem volt lehetősége a pozícióiból befolyásolni a politikai folyamatokat, legyen szó a Peyer Károly vezette Szociáldemokrata Pártról vagy a Gömbös Gyula-féle Fajvédő Pártról – vélekedett a kutató. A gazdasági világválság hatására, 1931–32-től újra a napi politika irányításának aktív részvétele mellett dönt.
Szakály Sándor kitért a revízió kérdésére is, szerinte ebben mindenki egyetértett, csupán annak mértékében és módjában volt megosztó a közvélemény. Magyarország nem kapott ígéretet sem Nagy-Britanniából, sem Franciaországból, így Olaszország felé fordult.
– Próbálja meg valaki 1938-ban azt mondani, hogy elutasítja Felvidéket, Kárpátalját vagy Észak-Erdélyt. Aki ezt fel merte vállalni, az politikailag halott volt Magyarországon
– fogalmazott a történész, aki jelezte: még 1941 májusában is úgy látja a közvélemény, hogy egy olyan gyors lefolyású német–szovjet háborúban vesz részt Magyarország, amelyet az év végére fegyverszünet, majd béke követ, hiszen senki nem gondolja, hogy egészen Vlagyivosztokig mennek el a német csapatok. – Az elit egyértelműen úgy kalkulált, hogy ha a németek oldalán részt veszünk a második világháborúban – mint a szlovákok, a románok és a finnek – akkor a Magyarországhoz csatolt területeket nem adják vissza a szintén Hitlerrel szövetséges szomszédos államoknak.
A hadiállapotról Horthy dönt, mivel ez egyértelműen államfői jogkör volt, így Bárdossy László miniszterelnök csak egy kormányzói határozatot jelent be a parlamentben
– mondta Szakály Sándor, aki szerint esetleg 1941 őszéig, a Wehrmacht előrenyomulásáig lehetett volna elodázni a hadiállapot bejelentését.
Turbucz Dávid szerint ha az angol–francia támogatást megkapta volna a revízióra Magyarország, akkor kétséges, hogy a tengelyhatalmakhoz csatlakoztunk volna.
– A harmincas évek végén a magyar export hetven-nyolcvan százaléka Németországba és Olaszországba megy, ami ellen nem lehetett volna fellépni
– szögezte le a történész, majd rámutatott arra: ideológiai okokból sem a szociáldemokrata párt, sem Horthy Miklós nem akart a Szovjetunió csatlósává válni, így a kutató egyértelműen kényszerpályának nevezte a Hitlerrel való szövetséget. – Magyarország nem maradhatott volna ki a második világháborúból a kormányzó személyétől függetlenül, mivel óriási hegemóniára tett szert Németország – mondta Turbucz Dávid, ugyanakkor úgy látja, nem kényszerült Horthy rögtön a kassai bombázás után a második világháborúba való belépésről dönteni, mivel a németek nem helyeztek nyomást a magyar politikai elitre.
Horthynak már az első világháborúban megvolt a nemzetközi tekintélye
Fotó: Wikipedia.org
Biztonságban éltek a zsidók a német megszállásig
Szakály Sándor elmondta, 1938-tól a magyar zsidóság jogait ugyan korlátozták, de a lét- és vagyonbiztonsága ebben az időszakban továbbra is az egyik leginkább biztosított volt Európában. Ellenpéldaként említette a németek által megszállt területeket, azaz Franciaországot, a Benelux államokat, Európa északi részét, Lengyelországot vagy a megszállt szovjet területeket. – Horthy Miklós csupán 1944 május-júniusában értesült a zsidók haláltáborokba való deportálásáról, ezért júliusban levelet intézett volna Hitlernek, amelyben számon kérte volna a náci vezér ígéretének megszegését és azt is írta, olyan atrocitások érik a zsidóságot, amely elfogadhatatlan az emberek számára. Ezt a levelet azonban nem küldték el, mivel a Horthyhoz hű politikusok – Lakatos Géza vagy Miklós Béla – úgy ítélték, hogy ez a helyzet megváltoztathatatlan – ismertette a főigazgató, megjegyezve: ennek fényében Horthy is felelős volt a történtekért, de úgy véli, szándékosság nem volt benne.
– A kérdés továbbra is az, hogy ha 1944 márciusában leváltották volna Horthyt, lett volna-e olyan politikus, aki mentesítette volna a zsidókat a deportálások alól – jelezte a főigazgató.
Felmerült a kérdés, hogy a lengyelországi deportálások már 1943-ban elkezdődnek, erről Horthy miért csak egy évvel később tudott. – 1943-ban Klessheimben volt Horthy–Hitler-találkozó, ahol Hitler nagyon határozottan követeli Kállay menesztését. Horthy ekkor azt érezte, hogy a zsidótörvényekkel megfelelően kiengesztelte Hitler igényeit, de
a zsidók tömeges mészárlásáról 1943-ban sem Sztálinnak, sem Churchill brit miniszterelnöknek, sem Roosevelt amerikai elnöknem nem volt elég információja. Ráadásul az 1944-es svájci csúcstalálkozón utóbbit nem különösebben érdekelte a magyarországi zsidók helyzete.
Turbucz Dávid úgy vélte, Horthyt Trianon radikalizálta, antiszemitává vált, aki ugyan szelektíven állt hozzá a zsidósághoz, de megsemmisíteni nem akarta őket. Azzal ugyan egyetértett a kutató, hogy a népirtást Horthy az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvekből tudta meg, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a belügyminisztérium az említett, 1943-as klessheimi találkozó előtt egy tájékoztató anyagot adott Horthynak, melyben különbséget tettek a magyar és a német mód között a „zsidókérdés megoldásában.” A kutató azt állítja: több irat is bizonyítja, hogy Horthy tudta a lényeget: a németek megsemmisítik a zsidóságot. Azaz nem akarta a népirtást, de már 1943-ban tudatában lehetett a zsidók sorsa tragikus alakulásának. A kutató úgy vélekedik: annak ellenére lehet nagyobb a felelőssége a kormányzónak a főigazgató által elmondottaknál, hogy Horthy a katonai helyzet alakulása és a nemzetközi nyomás miatt 1944. július 6-án leállíttatta a deportálásokat.
A vita teljes terjedelmében itt tekinthető meg:
